Képzeld Jocó, zsidó vagyok!

Horváth József, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) alelnöke beszélt a munkájáról, valamint arról, hogy mit jelent hittant tanítani a gyerekeknek.

Horváth József elmondta, a Mazsihiszben végzett munkája mellett az egyik jelentős fővárosi zsinagógai körzet világi vezetőjeként is dolgozik, de előtte meg a Maccabi VAC elnöke is volt, több Maccabiádán is részt vett sportolóként, sportvezetőként is.
Zsidó közéleti szerepvállalása mellett mérnökként is dolgozik, mellette hittant is tanít iskolákban önkéntesként. Mindezek mellett kecskéket tenyészt, és kecsketejet, sajtot, joghurtot is forgalmaz.
A saját szerepét illetően azt emelte ki Horváth József, hogy először még 2004-ben, a Zsidó Közösségi Fórumon volt először alkalma a szélesebb zsidó közösséggel együtt gondolkodnia, ekkor a Maccabi Vac vezetője volt és azóta is azon dolgozik, miként lehet jobbá, aktívvá tenni a hazai zsidó közösséget. 2011-ben lett az újbudai zsinagóga, a Bét Sálom elnöke, azóta tagja a BZSH és a Mazsihisz közgyűlésének, az itt végzett munka eredménye lett, hogy most már a legnagyobb hazai zsidó szervezet alelnöke lett.
Az alelnök a Mazsihisz közleményével kapcsolatban, ami az október 23-i szélsőjobboldali vonulás és az Auróra megtámadás miatt adtak ki, elmondta, a szervezete határozott véleménye, hogy sem október 23-án, sem máskor nincs helye az ilyen cselekedeteknek Magyarországon. Minden ilyen ellen tennie kell egyrészt a zsidó közösségnek, másrészt a civil társadalomnak is, de a legfontosabb feladata a mindenkori hatalomnak, a kormánynak, a rendőrségnek van.
Sok mindent lehet és kell tenni az ilyen tettek ellen, de ez nehéz dolog – emelte ki a Mazsihisz alelnöke, mert ez nem elsősorban zsidó ügy, hanem bizony egy össztársadalmi ügy. Az említett szélsőjobboldali vonulás után Józsefváros polgármester is azonnal felemelte a szavát, ahogy sok más szervezet is, de másoknak is hallatniuk kell a hangjukat, hogy ilyen nem lehetséges a jövőben.
Hittan tanárként azt tapasztalja Horváth József, hogy a gyerekek – bár nem nagy létszámban oktatja őket – nagyon érdeklődőek, nyitottak. Van olyan tanítványa, aki csak véletlenül ragadt az óráján, és csak később derült ki, hogy a családjában vannak zsidó felmenők. Arra a felvetésre, hogy a XXI. században miért titkolják a zsidóságot a családoknál, az alelnök elmondta, sajnos a Holokauszt utáni második, harmadik, negyedik generációnál is előfordul trauma, aminek része a félelem. Az említett kislány sem tudta család történetét, később a szülők elmondták neki, így úgy jött a következő hittan órára, hogy mondta: Képzeld Jocó, zsidó vagyok!

00:00

/

Hallgassa meg!

Az interjú a 2019. november 8-i Halljad Izrael! adásában elhangzott beszélgetés szerkesztett változata.

Videó ajánló

Olvasson tovább