Határok nélkül: Temetőfaltól az urnaligetig

A november 2-i adás tartalmából.

– Temetőfaltól az urnaligetig. A halállal és temetéssel kapcsolatos szokások vallásonként és vidékenként változnak. Ám egyetlenegy mégis közös: a földi létet átmenetinek tartják és az elhunyt túlvilági üdvözülésében reménykednek. A felvidéki, egykori bányavárosi ranggal büszkélkedő Rozsnyó temetőjében szinte minden évszázad temetkezési szokása, kultúrája ott hagyta nyomát. A temetőfal mellé a város nevezetes polgárai temetkeztek. A 90-es évektől urnaligettel és 2008-tól új temetőrésszel bővült a város köztemetője.

– Szilágyerked – pontosabban Erked – nevét az oklevelek 1368-ban említették először Erked-birtok néven. 1847-ben lakosainak száma 130 volt, valamennyi református. A 2011-es adat szerint valamivel kevesebben, mint ötszázan lakják, de sajnos az utóbbi években sokan innen is kivándoroltak a jobb kereset reményében. Ám közel sem olyan arányban, mint máshonnan a környékről. Igyekvő emberek lakják, akiket ma sem riasztanak az állattartás nehézségei. És akik őrzik hagyományaikat a temetőben is.

Hallgassa meg!

Határok nélkül – Kossuth – november 2., szombat, 19:05

Szerkesztő-műsorvezető: Benkei Ildikó

Tovább a műsoroldalra >>>

Array
(
    [replacement] => 
		
		

    [shortcode] => 
		
		

    [title] => Határok nélkül
    [image] => //cdn.cms.mtv.hu/wp-content/uploads/sites/4/2019/10/20191024_114414-1024x497.jpg
    [alignment] => aligncenter
)
Array
(
    [replacement] => 
		
		

    [shortcode] => 
		
		

    [title] => Határok nélkül
    [image] => //cdn.cms.mtv.hu/wp-content/uploads/sites/4/2019/10/20191019_100732-1024x498.jpg
    [alignment] => aligncenter
)

Videó ajánló

Olvasson tovább