Kossuth Rádió

Jó reggelt, Magyarország!: Kerékpárokat adományoz kárpátaljai gyermekeknek a Katolikus Karitász

Az október 9-i adás tartalmából.
 

6.34 Donald Trump amerikai elnök a gazdasága teljes tönkretételével és megsemmisítésével fenyegette meg Törökországot. A Fehér Ház közleményben jelentette be, hogy nem támogatja a várható török hadműveleteket Észak-Szíriában, és – ahogyan Stephanie Grisham szóvivőnő fogalmazott – nem is bonyolódik bele. Az amerikai katonák hétfőn meg is kezdték a kivonulást Szíria északkeleti vidékeiről. – Járai Judit washingtoni tudósító

6.42 Vasárnap választást tartanak Lengyelországban is. A kormányzó PiS a jelenlegi állás szerint egyedül is többségben lesz a Szejmben. A legnagyobb ellenfelük most a saját választótáboruk, ugyanis sokan már nyugtázták a győzelmet és nem mennek el szavazni. El kell menni szavazni! A PiS győzelme fontos a V4-ek szempontjából. – Rosonczy-Kovács Mihály a Nézőpont elemzője

6.50 Illegális bevándorlás – Bakondi György a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója

7.34 Még a törökök is azt követelik, hogy a görögök toloncoljanak vissza hozzájuk minél több migránst, mert amíg nem teszik kevésbé vonzóvá a görög helyzetet, addig Törökországon nagy marad a migrációs nyomás, nem lehet megállítani az afgánokat. A Die Welt szerint nem látni, hogy Seehofer törökországi látogatása után változna valami a görög semmittevésben. A görögök 2 ezer embert toloncoltak eddig összesen vissza, 50-szer annyian érkeztek ugyanennyi idő alatt hozzájuk. – Ifj. Lomnici Zoltán a Századvég jogi szakértője

7.42 Edouard Philippe francia miniszterelnök elismerte, hogy nem sikerült elérni azokat a célokat, amelyeket a bevándorlási törvény tavalyi szigorításával célul tűzött ki a kormány. A bevándorlásról a francia nemzetgyűlésben először rendezett vitában, egy évvel az új törvény életbe lépését követően a kormányfő kiemelte, hogy 2017 és 2018 között 22 százalékkal nőtt a menedékkérők száma Franciaországban, és a francia menedékrendszer mára telített lett. – Soós Eszter Petronella Franciaország-szakértő, a Milton Friedmann Egyetem oktatója

7.50 A biztosi tárcák elosztása és az uniós biztosok kinevezése az egyik legfontosabb nyilvános politikai meccs az európai színtéren. A szomszédság- és bővítéspolitikáért felelős biztosi poszt megszerzésével Magyarország az első fordulóban rendkívül jól szerepelt. A második forduló azonban még tart, és Magyarország biztosjelöltjét, Trócsányi Lászlót összeférhetetlenségre hivatkozva nem engedték át az Európai Parlament jogi szakbizottságán. A politikai kettős mérce nyilvánvaló, hiszen a korrupciós botrányokkal és súlyos összeférhetetlenséggel gyanúsított nyugat-európai jelöltekben semmi kivetnivalót nem talált a szakbizottság. Ők ugyanis, szemben a magyar jelölttel, megfelelnek az EP legfőbb elvárásának: bevándorláspártiak. – Lánczi Tamás politológus

8.16 Ismét kerékpárokat adományoz kárpátaljai gyermekeknek a Katolikus Karitász. Az adománnyal diákok Beregsurányból kerékpároznak át a határon október 8-án, kedden. – Écsy Gábor, a Katolikus Karitász országos igazgatója

8.34 Elkészült Európa egyik komplexebb játszóparkja a Liget Budapest Projekt keretében, közel 50 különleges játékelem várja családosokat – minden korosztálynak terveztek izgalmas és készségfejlesztő játékokat – Gyorgyevics Benedek, a Liget Budapest Projekt megvalósításáért felelős Városliget Zrt. vezérigazgatója

8.42 Egy olasz belügyi utasítás zöld lámpát adott 90 illegális migráns szétosztásához 3 olasz régióban, vagyis egy belső áttelepítés folyik, ami Luciana Lamorgese mostani belügyminiszter 2013-as találmánya. Matteo Salvini kérdőre vonta Luigi di Maiot, szerinte amikor a Liga kormányon volt, nem voltak érkezők, bezártak migránstáborokat, rend volt. Amióta viszont az új, baloldali kormány van hatalmon, jönnek a migránsok, újranyitották a táborokat, káosz van, és szétosztják a bevándorlókat szerte az országban. – Szomráky Béla Olaszország-szakértő

8.50 Jelentős lépést tett Magyarország az innovatív orvosi technikák oktatásában: a vágás nélküli műtéti technikákat Kelet-Közép-Európában elsőként ebben budapesti kutatóintézetben kutatják és tanítják a magyarországi és külföldi hallgatóknak. – Deák Pál Ákos, a Semmelweis Egyetem és a PremierMed Egészségügyi-, Oktató- és Kutatóintézet intervenciós radiológusa

IDE KATTINTVA a teljes adást visszahallgathatja!

Jó reggelt, Magyarország! – Kossuth – október 9., szerda, 6:00

Szerkesztő: Marksz András
Műsorvezető: Ujhelyi Zoltán

Tovább a műsoroldalra >>>

Videó ajánló

Olvasson tovább