Tanúim lesztek: Bátára zarándokolnak az elváltak

A szeptember 17-i adás tartalmából.
 

Idén ismét Bátára zarándokolnak az elváltak, hogy szívükben magukkal vigyék a gyerekeiket, név szerint imádkozva mindegyikükért. A kegytemplomban a szentmisét Fábry Kornél, az Emmánuel Közösség papja, az Eucharisztikus Kongresszus főtitkára az elváltak gyerekeiért mutatja be.
A zarándoklatra azokat az elvált szülőket is várják, akik nem tudják a csaknem öt kilométeres gyaloglást vállalni, mert csatlakozhatnak a templomban imádkozók csoportjához. Kürtösi Krisztián plébános beszél az eseményről,amire itt regisztrálhatnak az érintettek: www.avelap.hu.

A szenvedés a megváltás szemszögéből jelenik meg Román Dóra festőművész képein, amikből a javában zajló Ars Sacra fesztivál keretében nyílt kiállítás Pasaréten, a Kájoni János közösségi házban, a Szilfa utcában. A művésszel beszélgetünk.

Száz éves lenne Vízvári László piarista szerzetes, akire az általa alapított Astra bábegyüttes tagjai emlékeznek. E héten csütörtökön, tehát 19-én 6 órai az Astra marionett előadását tekinthetik meg az érdeklődők, melynek címe: Példabeszédek. A helyszín: TIT STÚDIÓ, a Rátkai Klubban, a XI. kerület Zsombolyai út 6 szám alatt.

A vasárnapi szentleckét fölolvassa és hozzáfűzi gondolatait műsorunk egyház felelőse, Varga László atya.

Hallgassa meg!

Tanúim lesztek! – Kossuth – szeptember 17., kedd, 13:30

Szerkesztő-műsorvezető: Madocsai Bea

Tovább a műsoroldalra >>>

Olvasson tovább