Kultúrpercek: A legkülönfélébb műfajok a Müpában

A szeptember 17-i adás tartalmából.
 

Emlékezzünk Örkény Istvánra címmel Radnóti Zsuzsa tart előadást ma Kaposváron. A második világháborúban munkaszolgálatos, majd hadifogságba is esett író sok megpróbáltatáson ment keresztül, mígnem végérvényesen rátalált az irodalomra. Örkény István, aki nem mellesleg vegyészmérnöki és gyógyszerészeti diplomával is rendelkezett, a magyar groteszk humor szépirodalmi nagymestere volt. A Kossuth-díjas íróról 14 órától hallhatják özvegye előadását ma a Takáts Gyula Emlékházban.

A Magyar Nemzeti Balett Alexander Ekman Episode 31 című látványos koreográfiáját mutatja be a 1st Steps elnevezésű estjén az Erkel Színházban. 2019. szeptember 6. és 18. között öt alkalommal látható az előadás: utoljára ma és holnap 19 órakor adják elő a balett táncosok. Fiatalos, lendületes előadás, amely úgy kerül Hazánkban színpadra, ahogyan sehogy máshol.

Ma 16 órától Beke Máriával, a „77 magyar népi játék” kamarakiállítás alkotójával beszélgethetnek a Hagyományok Házában. Beke Mari rutinos művészpedagógus, népművész, aki múzeumi foglalkozásokon és kézműves alkotótáborokban sok-sok gyereket vezetett már be a hagyományos népi kultúra világába. A magyar népművészet kimeríthetetlen kincsesbánya számára, amikor újabb és újabb kézműves feladatokat talál ki 6 és 14 év közötti tanítványai számára. A Hagyományok háza beszélgetős sorozata az Ars Sacra Feszitvál keretében valósul meg.

Ma 18 órakor Zoltán Mária Flóra festőművész székfoglaló kiállítását Földényi F. László esztéta nyitja meg a Fészek Művészklubban, Budapesten. A tárlat október október 4-ig tekintető meg.

A Fonóban három koncertestére és workshopokra kerül sor szeptember 17. és 21. között a Visegrád Fund támogatásával. Fellép a lengyel zenészek és a hazai ütős, Dés András kooprodukciója, a Karnas Formula, a francia-lengyel Manu Domergue’s Pebble In The Shoe, valamint a színpadra lép a Harcsa Veronika formáció is. Az énekesnőt hallják.

Nem csak esténként érdemes felkeresnie a Müpát annak, aki izgalmas és élő zenei élményekre vágyik. Délutánonként a legkülönfélébb műfajokkal lehet találkozni az Előcsarnok környékén: kedden a könnyűzene, a dzsessz és a népzene, szerdán és szombaton a klasszikus műfajok fiatal képviselői adnak randevút a Müpába betérő, zenére vágyó publikumnak. A Hangulatkoncertek sorozatában a Liszt Ferenc Zeneakadémia és más zenei oktatási intézmények hallgatói, növendékei mutatkoznak be hétről hétre, hogy tudásuk legjavát adva bizonyítsák tehetségüket és elhivatottságukat a nagyközönségnek.Ma 17 órától a Frundi ad koncertet. Girincsi Fruzsina énekel és Németh Bendegúz gitározik.

18 órakor nyitják meg Rákóczy Gizella Labirintus 24N című kiállítását A Vintage Galériában Az október 25-ig megtekinthető kiállításról Zsikla Mónika mesél.

Hallgassa meg!

Kultúrpercek – Kossuth – szeptember  17., kedd, 9:07

Műsorvezető: Beslin Anita
Szerkesztő: 
Gödöllei Anna

Tovább a műsoroldalra >>>

Olvasson tovább