Kultúrpercek: Néptáncos képzés Marosvásárhelyen

A szeptember 5-i adás tartalmából.
 

Tegnap (szept.4) kezdődött és 11-ig tart a Budapesti Klasszikus Film Maraton, a főváros nagyszabású nemzetközi filmfesztiválja. A restaurált klasszikus filmek seregszemléjén nyolc nap alatt mintegy 100 filmet láthat a közönség több budapesti moziban. A központi helyszín az Uránia Nemzeti Filmszínház, de idén Egerben és Győrben is lesznek vetítések . Adásunkkal egy időben zajlik a Sörgyári capriccio vetítés előtti közönségtalálkozója az Uránia Moziban, ahol Kerekes Vica beszélget a film híres főszereplőjével, Magda Vásáryovával.

Ma indul a néptáncos képzés Marosvásárhelyen. A Magyar Táncművészeti Egyetem, együttműködve a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemmel, a budapesti Hagyományok Házával és a Maros Művészegyüttessel 6 féléves, táncos és próbavezető néptánc specializáció képzést indít a 2019/2020. tanévben. A szak 36 fővel indul magyar állami ösztöndíjjal támogatott képzési formában. A hallgatók a Magyar Táncművészeti Egyetem BA szintű oklevelét szerezhetik meg. A Magyar Táncművészeti Egyetem szakmai vezetése – az erdélyi hivatásos együttesek régi óhajának eleget téve – azért döntött a képzés elindítása mellett, mert biztosítani szeretné, hogy az aktív, professzionális néptáncosok szülőföldjükön szerezhessenek felsőfokú oklevelet.

Gyűljünk a rétre! –ezzel a felhívással invitál minden táncolni szerető embert a „Moldvai táncház a Margitszigetre a Sültü Zenekarral”. A táncos esemény folytatása a „Népzene a természetben” című programsorozatnak, amely munka utáni baráti összejövetelre, moldvai csángó táncok tanulására hívja az érdeklődőket. A piknikszerű találkozó és táncház délután 6 órakor kezdődik a Margitsziget Margit-hídhoz közelebbi részén.

A Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán délelőtt 10 órakor nyitják meg a Jószolgálat-díj 2019/20-as évadát.

Mesterek és Tanítványok 2019 címmel nyílik ma este fél 7-kor kiállítás a budapesti Patyolat Próbaüzemben fél 7-kor. A tárlaton a Modul Art Academy művész oktatói és hallgatói mutatkoznak be.

A Vidéki Színházak Fesztiválján Budapesten a Thália Színházban ma a Miskolci Nemzeti Színház a Cyranóval mutatkozik be. Az este 7 órakor kezdődő előadás címszereplője Harsányi Attila.

Hallgassa meg!

Kultúrpercek – Kossuth – szeptember  5., csütörtök, 9:07

Műsorvezető: Beslin Anita
Szerkesztő: 
Nagy Margit

Tovább a műsoroldalra >>>

Olvasson tovább