Felfedező az egészségről: Felnőttkori autizmus

A szeptember 3-i adás tartalmából.
 

A nemzetközi statisztikák szerint a világ lakosságának körülbelül 1 – 1,5 százalékát érinti az autizmus valamilyen formája. Mivel ún. spektrumzavarról van szó, nagyon sokféle módon jelenhet meg az érintettekben; ami közös bennük, az a kommunikációban, a társas kapcsolatokban és a rugalmas viselkedésszervezésben megnyilvánuló problémák. 1943-ban határozták meg először önálló pszichiátriai kórképként, a tudományos kutatások az 1960-as években indultak, mára pedig már szélesebb társadalmi körben is közismert, hogy élnek köztünk embertársaink autizmussal. Azonban nincsenek pontos információink, ezért sokszor rosszul reagálunk, nem tudunk mit kezdeni velük, legyen szó akár az iskolai, akár a munkahelyi közegről – még kevés a védett vagy autista dolgozókra szabott munkahely.
A műsorban megszólal dr. Stefanik Krisztina egyetemi docens (ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar, autizmus szakirány vezetője), Oravecz Lizanka és Fekete Gy. Viktor, a Megismerhető Autizmus Generáció tagjai és az Autista Vagyok vlog alkotói, Németh Regina, az Autizmus Alapítvány budapesti felnőtt csoportjának vezetője, Dénes Ákos, a Kockacsoki kézműves csokoládé manufaktúra vezetője, ott dolgozó autista fiatalok.

Hallgassa meg!

Felfedező – az egészségről – Kossuth – szeptember 3., kedd, 14:34

Szerkesztő: Hegyesi Gabriella

Tovább a műsoroldalra >>>

Videó ajánló

Olvasson tovább