Kultúrpercek: Kaposfest

Az augusztus 13-i adás tartalmából.
 

Az izraeli Oudini együttes Európai turnéjának egyik állomása a Szimpla Kert.
Közel-keleti hangulatok konnektor közeli környezetben – ez hangversenyük címe. Oud, ney, arab hegedű, didgeridoo és sok más hangszer a húzós techno alapokat hozza hozzánk közelebb, és a basszus varázsszőnyegén repít keletre.

Második állomásához érkezett a kirándulókoncert: ma este a Zempléni fesztivál keretében lép fel az Új Harmónia Fúvósegyüttes. Kitűnő átiratok, népszerű darabok mai átültetései, korabeli adaptációk, illetve az ezek nyomán született romantikus és modern művek alkotják a fennállásának 20. évfordulóját ünneplő Új Harmónia Fúvósegyüttes repertoárját, melyet 18 órától hallhat a bekecsi katolikus templom közönsége.

Nemzetközi viszonylatban egyetlen kiadónak sem sikerült eddig a világzenei toplista két vezető helyét megszereznie. A Fonónak most augusztusban viszont igen, hiszen a legrangosabb világzenei rangsort, a World Music Charts Europe-ot két kiadványa vezeti: első helyen a Boban Markovic Orkestar MRAK című albuma, második helyen pedig a Lajkó Félix & VOVOSI lemeze szerepel.

Még tart Veresegyházon, a Búcsú téri Nagyszínpadon a Mézesvölgyi Nyár elnevezésű színházi fesztivál. A kínálat igen változatos: koncertek, nevettető vígjátékok, elsőrangú vendégelőadók és színházak. Holnap a nyíregyházi Móric Zsigmond Színház vendégszerepel Claude Magnier „Oscar” című vígjátékával.

Az ország egyik legnívósabb fesztiválélményét kínálja mától a Kaposvári Nemzetközi Kamarazenei Fesztivál, rövid nevén a Kaposfest, ahol a komolyzene hazai és nemzetközi sztárjai mutatják meg tudásuk legjavát, miközben kulturális és gasztronómiai csemegék teszik még színesebbe az augusztus 19-ig tartó zenei kirándulást.

Borisza József és Tasnádi Szandra kiállítása nyílt meg a hétvégén a szerencsi Zempléni Múzeumban. A kísérletezni szerető Tasnádi Szandra fiatal szobrász, művészetére hatással van a magyar népművészet formakincse, szívesen dolgozza a népi díszítőművészeti elemeket. A kassai Borisza Borsó József festészete sok grafikus elemet tartalmaz, sokszor egyetlen képbe szeretné belesűríteni terjedelmes mondanivalóját olyannyira, hogy néhány képének egy-egy kisebb szelete önálló alkotásként is megállná a helyét.

Újabb állomásához érkezett a Magyar Fotóművészek Világszövetségének tárlata. A tavalyi tematikákból összeállított alkotásokat tekintheti meg mától az erdélyi Kovászna közönsége.

Hallgassa meg!

Kultúrpercek – Kossuth – augusztus 13., kedd, 9:07

Műsorvezető: Babucs Kriszta
Szerkesztő: Veres Emese Gyöngyvér

Tovább a műsoroldalra >>>

Olvasson tovább