Vers napról napra - 31. hét

A július 29. és augusztus 4. közötti adások tartalmából.
 

Július 29., hétfő:
Petőfi Sándor
Ma este változatokat hallhatnak Petőfi Sándor Anyám tyúkja című versére.
– Petőfi S : Anyám tyúkja
– Lackfi János-Petőfi: Apám kakasa
– Hajdú Imre-Petőfi: Anyám tyúkja
– Petőfi Sándor: Anyám Tyúkja
Petőfi Sándor versét és annak változatai hallották Máthé Erzsi, Kocsis Gergely, Udvaros Dorottya és a Red Bull Pilvaker Allstar előadásában. A műsort BM, Kakó Gyula és Maksay Helga készítette.

Hallgassa meg!

Július 30., kedd:

Radnóti Miklós
Ma este Radnóti Miklós Éjszaka című versét és annak Vörös István által átírt változatát hallják.
– Éjszaka
– Vörös István: Láz
Radnóti Miklós Éjszaka című versét és annak Vörös István változatát, a Kaláka együttes, Hajduk Károly és a Sebő együttes előadásában hallották. A műsort BM, Kakó Gyula és Maksay Helga készítette.

Hallgassa meg!

Július 31., szerda:

Szécsi Margit
„Nem írta, hitem szerint építette a verseket. Építette méltóságból, felelősségből, hitből és dacból, mint egy haragvó angyal.”– írta Szécsi Margit költészetéről Tóth Erzsébet. Molnár Piroskát és a Sebő együttest hallják.
– Kavics ének
– Születésnapra
– Három Molnár Piroska
– Négysoros
Szécsi Margit verseit Molnár Piroska és a Sebő együttes előadásában hallották. A műsort BM, Kakó Gyula és Maksay Helga készítette.

Hallgassa meg!

Augusztus 1., csütörtök:
Kazinczy Ferenc
„Újítani a nyelven csak annak szabad, a ki a maga nyelvét nem csak tudja, hanem tanulta is, a ki a régibb és újabb classikusok munkáival ismeretes…”– mondta a nyelvújítás egyik meghatározó alakja Kazinczy Ferenc. Epigrammáiból Gáti József előadásában hallnak.
– A nagy titok
– Az iskola törvényei
– A vétkes nép
– Írói érdem
– A distichon feltalálása
– A mi nyelvünk
Kazinczy Ferenc epigrammáit Gáti József mondta el. A műsort BM, Kakó Gyula és Horváth Zsolt készítette

Hallgassa meg!

Augusztus 2., péntek:
Kovács A. Ferenc 
Kovács András Ferenc az erdélyi magyar költészet fontos egyénisége lett. Verseit most Tordy Géza, Györgyi Anna és a Sebő Ferenc, Barvich Iván és Perger László előadásában hallják.
– Hajnali csillag
– Széna illat
– Hajnali csillag peremén
Kovács András Ferenc verseit hallották. A műsort BM, Kakó Gyula és Maksay Helga készítette.

Hallgassa meg!

Augusztus 3., szombat:
Kosztolányi Dezső-Lackfi János 
Ma este Kosztolányi Desző versét Mensáros László, majd ennek változatát hallják Jordán Adél előadásában.
– Kosztolányi Dezső: Mostan színes tintákról álmodom
– Lackfi János. Mostan színes ruhákról álmodom
Kosztolányi Dezső és Lackfi János versét Mensáros László és Jordán Adél előadásában hallották. A műsort BM, Kakó Gyula és Maksay Helga készítette.

Hallgassa meg!

Augusztus 4., vasárnap:
József Attila
„Voltak írók, kikről személyes okok gátoltak, hogy írjak. József Attila szegény maga tette ezt számomra nehézzé.” — emlékezik a tagadhatatlanra Babits 1941-ben, írók két háború közt című írásában. Tény a József Attila-i engesztelés is.
József Attila versét Kálmán György előadásában hallják.
– Magad emésztő…..
József Attila versét Kálmán György mondta el. A műsort BM, Kakó Gyula és Maksay Helga készítette.

Hallgassa meg!

Vers napról napra – Kossuth – Július 29. és augusztus 4. között., 19:50

Korábbi adások >>>

Olvasson tovább