×

Kultúrpercek: Az építészeti tervrajz is műalkotás!

A július 18-i adás tartalmából.
 

A Budapesti Nyári Fesztivál idei kiemelt színházi bemutatója ma 19.30-tól a Városmajori Szabadtéri Színpadon Fejes Endre mára már klasszikussá vált műve, a Jó estét nyár, jó estét szerelem. Hidvégi Nóra új rendezésében nemcsak a romantikus novella és az abból készült film magával ragadó története elevenedik meg, hanem izgalmas színpadi eszközökkel éri el, hogy együtt éljük át az immár szlogenné vált címet egy meleg nyári estén. A darab a Szabad Tér Színház előadásában látható.

Idén 10 éves a viszáki Tündérkert programsorozat. A Kaszás Attila Pajta Színház programjai igazi Tündérkertet varázsolnak a településre, ahol azonban a tényleges kert gazdagítása, a faültetés is elsődleges célja volt a kezdeményező színésznek, Szarvas Józsefnek. Az ünnepi sorozatban tegnap a színházé volt a főszerep, ma a népzenéé lesz.

Hangszer bemutatóra és minikoncertre várják az érdeklődőket ma 11 órától Balatonbogláron. a Babel Sound Világzenei fesztiválon a török sártorban a Yeden Ensemble tagjait hallhatják.

Még néhány napig látogatható a “Várnegyed a föld alól – 10 év régészeti kutatásai a budai várban” című tárlat a Budapest Történeti Múzeumban. Noha egy évtized a történelemben rövidnek számít, a kutatás számára igen fontos időszakot jelent: a Várnegyed területén történő építkezésekhez, beruházásokhoz, valamint a Nemzeti Hauszmann Tervhez kötődő, megelőző ásatások során nem várt újdonságokra bukkantak a múzeum szakemberei.

Az építészeti tervrajz is műalkotás! – Ezzel a címmel nyílik ma 17 órától ünnepi kiállítás a 10 éves Fugában. A tárlaton 19–20. századi mesterek, például Alpár Ignác, Lechner Ödön, Janáky István, Makovecz Imre műveit együtt láthatjuk kortárs mesterek vagy akár egyetemi hallgatók rajzaival.

Felhőtlen szórakozást ígér ma 20 órától az Óbudai Társaskör előadása. A Café Mennyország című előadás a régi pesti kabaré klasszikusainak (Nóti Károly, Vadnai László, Békeffi László, Gábor Andor, Karinthy Frigyes, Molnár Ferenc, sőt Ady Endre) megidézésével kínál a mai nézőnek is tartalmas színházi estét és kellemes szórakozást.

Még tart a szombathelyi Nemzetközi Bartók Szeminárium és Fesztivál, amely ma az ország legnagyobb presztízsű zenei szemináriumává vált. A Filharmónia Magyarország, mint a kurzus szervezője elsődlegesen a bartóki örökséget szeretné megőrizni és átadni a jövő generációk számára. A mai napon ebben a munkában a pedagógusokat kívánják segíteni.

Hallgassa meg!

Kultúrpercek – Kossuth – július 18., csütörtök, 09:07

Műsorvezető: Beslin Anita

Tovább a műsoroldalra >>>

Videó ajánló

Olvasson tovább