Magyarországon a verseny tíz napja biztonságban, gondtalanul, vidáman telik majd el

Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) elnöke beszélt a Maccabi Európa Játékokról, annak biztonságáról, valamint az új elnöki ciklusának első komoly feladatairól.
 

Rövidesen elindul Budapesten a XV. Maccabi Európa Játékok, amelynek kapcsán az elnök elmondta, ez valóban egy olyan nagyszabású tömegsportrendezvény, ahol számos sportágat lehet majd nézni. Amikor ebbe az egészbe belevágtak a szervezők, akkor volt egy előzetes egyeztetés a biztonsági kérdések kapcsán a belügyminiszterrel. A megbeszéléseken Pintér Sándor jelezte, a kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy a legnagyobb biztonsággal lehessen lebonyolítani a játékokat. A minisztérium meg is tett már eddig is mindent ennek érdekében, kijelölték a felelősöket, felvették a kapcsolatot a társzervekkel. Azt tudni kell, közel háromezer sportoló, kísérő jön el erre a kifejezetten zsidó rendezvényre Budapestre. Az elnök hozzátette, hogy mindezt meglehet rendezni Magyarországon, az többek között annak is a következménye, hogy nálunk a zsidók fizikailag biztonságban vannak.
Kérdésre válaszolva a Mazsihisz vezetője úgy vélekedett, egy ilyen rendezvény megszervezésének, megrendezésének biztosan nagyobb kockázata lenne Nyugat-Európában, ezzel szemben Magyarországon a verseny tíz napja biztonságban, gondtalanul, vidáman telik majd el.
A Maccabi Játékok nem csak egy sportesemény, bár ez adja a gerincét, ám mögötte megtalálható a tradíció, a kultúra is. A mostani eseménysorozatban is mindhárom elem szinte teljesen azonos rangban és súlyban lesz jelen. Rengeteg kulturális programmal készülnek, de mellette lesz egy olyan Szombatköszöntő istentisztelet a Dohány utcai zsinagógában, ahova közel kétezer embert várnak el. Többek között emiatt is zajlik most a zsinagóga körül egy nagy építkezés, ahol a nemzetközi sztenderdek alapján épül ki egy biztonsági rendszer, ami képes megakadályozni egy gépkocsis támadást is.
A Maccabi Európa Játékok versenyzőinek a szállítására komoly logisztikát dolgoztak ki, a sportolókat buszokkal szállítják majd a helyszínekre, természetesen mind a buszokon, mind pedig a helyszíneken lesznek biztonsági munkatársak is.
A biztonság mellett szintén kiemelt fontosságú a kóser ellátás is a versenyek alatt, ezt a feladatot a Mazsihisz és a BZSH kapta meg. Ez nagy kihívás, hiszen naponta háromszor kell, 6-8 helyen biztosítani a kóser étkezést a háromezer embernek. Már hónapok óta rakják a fagyasztóba a kóser vágásból származó húsokat, hiszen most tényleg hatalmas mennyiségekről van szó.
Heisler András beszámolt az új vezetői ciklusának jelentősebb feladatairól. Elsőként a Mazsihisz Szeretetkórházát említette meg, a felújításra kapott a szervezet 4.8 milliárd forintot a kormánytól, miután a kormányzat mindegyik egyházi kórháznak komoly feladatokat biztosított. A felújítás után a Szeretetkórházból, amelyik már most egyetemi oktatókórházként is üzemel, létrejön egy XXI. századi gerontológiai központ.
Egy másik projekt is szóba került, ami szintén fontos, amire kaptak egy ígéretet a kormánytól, ez pedig egy kulturális és sportkomplexum megépítése. Erre a kormány tett ígéretet a Maccabi Európa Játékok kapcsán, ez pedig Zuglóban épül majd meg. Ez a komplexum arra is lehetőséget teremt, hogy a szekuláris zsidókat a sport és kultúra kapcsán jobban bevonzhassa a Mazsihisz.
A harmadik nagyon fontos projektje a szervezetnek a Rumbach utcai zsinagóga, itt a megnyitás az év végén várható.
Nemrégiben a Mazsihisz elnöke részt vett egy fogadáson, amelyet Orbán Viktor adott, itt készület egy kép, ahol Heisler András beszélget Deblinger Eduárddal, a Magyarországi Autonóm Ortodox Izraelita Hitközség vezetőjével. Arra a kérdésre, hogy lehetséges-e, hogy újra közösen gondolkodjanak, az elnök elmondta, az ortodoxiát a neológia mindig is tisztelte, a kapcsolat a mai napig is megvan, bár az ortodoxok úgy döntöttek, a Mazsihiszen kívül szeretnék a munkájukat folytatni. Heisler András megemlítette, a miniszterelnök többek között az összes egyház vezetőjét meghívta, így mindhárom bejegyzett zsidó felekezetet is. Mint megjegyezte, kapott is ezért a látogatásért kritikákat is, hozzáfűzve, olyan a mai közélet, hogy manapság egyformán bátorságnak tűnhet a kormányzat kritikája, ahogy annak dicsérete is. A Mazsihisz elnöke kijelentette, minden ilyen meghívásnak eleget kell tenni, hiszen a kormánnyal egy konszolidált kapcsolatot kell fenntartani.

Az interjú a 2019. június 28-i Halljad Izrael! adásában elhangzott beszélgetés szerkesztett változata.

Hallgassa meg!

Olvasson tovább