×

Kultúrpercek: Képzőművész-e a költő, ha rajzol?

A május 7-i adás tartalmából.
 

– Lázár Ervin madarait láthatják a Marczibányi téren, az M Galériában A 17 órakor nyíló kiállításon Bódi Kati képzőművész „Öregapó madarai” című könyvének illusztrációiból válogatott.
– Tavaszi Kollekció. Mától május 27-ig program-kavalkáddal várja a független színház kedvelőit Maszk Egyesület Szegeden, a Régi Zsinagógába.
– Egymás szemébe nézve. Az elmúlt fél évszázad roma politikai törekvései. A Kóczé Angéla – Neményi Mária – Szalai Júlia által szerkesztett kötetet mutatja be ma az Írók Boltjában Szabó Andrea politológus és Zsigó Jenő szociológus.
– Képzőművész-e a költő, ha rajzol, és amikor a képzőművész ír, akkor az csak passzió? Erre a kérdésre keresik a választ ma 18 órától a Három Holló kávéházban, ahol a nemrég elhunyt Tandori Dezső sokoldalúságáról lesz szó.
– A szövőnő álma. Gazdáné Olosz Ella faliszőnyeg-kiállítása Keszthelyen, a Balaton Kongresszusi Központ és Színházban.
– Az Organized Rhythm együttes lép fel 19.30-tól a Müpa orgonaestek sorozatában. Ezen az estén főként amerikai és angol zenét hallhatunk, ütőhangszerekkel fűszerezve.
– Este fél nyolckor kezdődik a Nádor teremben az Ear együttes elektroakusztikus koncertje, amelyhez ma fúvós hangversenyek is társulnak.

Hallgassa meg!

Kultúrpercek – Kossuth – május 7., kedd, 9:07

Műsorvezető: Beslin Anita
Szerkesztő: 
Veres Emese Gyöngyvér

Tovább a műsoroldalra >>>

Videó ajánló

Olvasson tovább