Hajnal-táj: Pite

A március 19-i adás tartalmából.
 

Kapu
A népi alkotómunka remekmûveihez tartoznak a székelykapuk, mrelyek tulajdonképpen a székely nép keblébõl fakadó szimbólumok rendszereit foglalják egybe. Alkotások, amelyek meghatározóak az udvarhelyszéki székely falvak építészetében, arculatában. Időtlen időket átélt, több generáció járt ki – be alatta. Társadalmi élettevékenységünk a kapun keresztül zajlik, innen lépünk ki az „életbõl” egy közösségi életbe és ezen térünk vissza szereteteinkhez. Közös örökségünkről kérdezte a székelykapu-állító Réti Zoltánt Tarnóczi László

Hallgassa meg!

Tojás

Az ukrán tojás nagy titok és rejtély, éppen ezért Bárány László határozottan mondja csak olyan tojásterméket vásároljunk,amelyen a magyar jelzés rajta van. Egyébként érthetetlen az EU engedékenysége, hiszen semmit sem tudunk az ukrán állategészségügy szabályozottságáról.

Hallgassa meg!

Tyúkok

Ahogyan jön a tavasz, a tyúkok is elkezdtek végre tojni, a gazdák és a fogyasztók nagy örömére. A fejér megyei Füle faluban Pusztai László Béla körülbelül negyven tyúkot is nevel, de van kecskéje és birkája is. A Balaton közeli falu azon ritka település, amelyben még tartanak állatokat, így nem a bevásárlóközpontból kell hozni a tojást és a húst. A kis gazdaságban most az a fontos, hogy ha lehet hinni a tyúkoknak, vége a télnek, hiszen, ahogyan Pusztai László Béla mondja, a tojás kialakulásához elengedhetetlen, hogy sok fény legyen. Felszeghy Csaba nézte meg a szárnyasokat.

Hallgassa meg!

Állatorvos

Lorászkó Gábor állatorvos hallgatói kérdésre válaszol

Hallgassa meg!

Pite

Hallgatónk kéri, hogy ismételjük meg a Quiche Lorraine francia töltött pite receptjét, amely eredetileg március, 03-án vasárnap hangzott el a Hajnaltáj Hétvége műsorában. Lovas Katalin mondta el a receptet. Újra vágtam a felvételt. Ide másolom a receptet is. A gombás, zöldséges változatok a böjti időszakban is közkedveltek lehetnek, még a vallásos emberek körében is, miként a halas változatok. Quiche Lorraine. A nyitott tetejű pite eredetileg a német Lotharingia tartományból származott, a terület honosításával vált franciává. Ma már igazi kozmopolita étel, akárcsak a szusi, a hamburger vagy a pizza a világ bármely pontján tudják, hogy miről van szó.
Hozzávalók. Tészta: 15 dkg liszt, 12 dkg hideg vaj, csipet só, 1/2 dl jeges víz. Töltelék: 2evkanál vaj, 1 hagyma, 2 tojás, 2dl tejszín, só, szerecsendió, 10 dkg reszelt sajt lehetőleg Gruyére, 20 dkg főtt füstölt sonka.
Elkészítés: A liszthez keverjük a sót, hozzáadjuk a felkockázott hideg vajat és összemorzsoljuk. Úgy, hogy a vaj darabok borsó nagyságúak maradjanak benne. Öntsük hozzá a jéghideg vizet, és csak annyira dolgozzuk össze, hogy éppen összeálljon a tészta. Tegyük be a hűtőbe ½ órára, majd nyújtsuk ki. Egy 24 cm-es piteformában elegyengetjük a tésztát, és sütőpapírral letakarva, sütőgyöngyöt vagy száraz babot szórunk rá és 180 C fokos sütőben 15 percig elősütjük, aztán vegyük le a papírt és a babot, és süssük további 10 percig. Eközben előkészítjük a tölteléket. Egy serpenyőben felolvasztjuk a vajat, és a hagymát puhára dinszteljük és az elősütött tészta aljára terítjük, majd rá egy sor feldarabolt sonka jön. Összekeverjük a tojásokat a tejszínnel, sózzuk, borsozzuk, frissen reszelünk bele szerecsendiót, és ráöntjük a tésztára, végül megszórjuk a reszelt sajttal, és így még legalább. 20-25 percig sütjük.

Hallgassa meg!

Porta

Tavaly szeptember óta működik Zalaszentgrót térségében a Nyitott porták program. A csoport tizenhat tagja arra szövetkezett, hogy az általuk előállított helyi termékeket saját portájukon értékesítik, olyan módon, hogy akár bepillantást is engednek – mintegy turistáknak szóló attrakcióként – az előállítás folyamatába.

Hallgassa meg!

Gyógyvíz

Pár éve harmincra nőtt az országban a gyógyhelyek száma, legutóbb a Zala megyei Kehidakustány kapta meg ezt a minősítést. De vajon mi is az gyógyhely? Miért keverik sokan a gyógyfürdővel? És milyen hasznot hajt ez a cím? Ugyanis ezt nem olyan könnyű elnyerni. Három éve elsőként számoltunk be arról, hogy gyógyhellyé minősítette az Országos Tisztiorvosi Hivatal Tiszakécskét. A minősítés elnyerése komoly fejlesztési lehetőségeket jelent a harminc éve várossá nyilvánított település számára. Tiszakécske minden feltételnek megfelelt a gyógyhely minősítéshez és ennek birtokában olyan fejlesztésekre pályázhatnak, amelyek fellendíthetik a város idegenforgalmát. Juhász Zsolt elsőként a gyógykezelésre érkezett vendégeket kérdezte.

Hallgassa meg!

Zalakaros

Az Európa szerte ismert fürdőhelyen újabb fejlesztésekben gondolkodnak. Most olyan elképzelések vannak, hogy a fürdő vendégeknek egyéb szolgáltatásokat és szórakozást is biztosítsanak.

Hallgassa meg!

Online

Aki kimarad, lemarad! – mondja a régi mondás, és nagyon igaz ez ma, amikor az online világban már nem elég a kifogástalan vendéglátás és a jó étel a sikerhez, mert a vendégek jelentős része már az interneten keres először szállást, éttermet, ételt-italt, látnivalót. A magyarországi élvonalba tartozó éttermeknek már nem csupán kereső optimalizált honlapjuk, jól működő közösségi oldaluk, de saját telefonos alkalmazásuk is van. A heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara idei Modern vállalkozások nyitó rendezvénye egyik fő témája az online lehetőségek megismertetése a vendéglátásban.

Hallgassa meg!

Hajnal-táj – Kossuth – március 19., kedd, 5:05

Műsorvezető: Gergácz Anikó
Szerkesztő: Dimény Zoltán

Tovább a műsoroldalra >>>

Videó ajánló

Olvasson tovább