2026.05.27.
50 perc
50 perc
A Helsinki Zenei Központba látogatunk el a Helsinki Barokk Zenekar felvételével, melyet a
világjárvány következtében elmaradt Müpa-beli szereplésük helyett küldtek el kárpótlásul a
magyar közönségnek.
A romantikus művekből álló program nyitó darabja, Schumann: Genovéva c. operájának
nyitánya, mely a szerző sikertelen dalművéből mégis sikeres koncertszámként maradt fent
az utókor számára, a vendég együttes eredeti programját jelképezi, melyen a teljes opera
bemutatója szerepelt volna.
A szimfonikus költemény műfaj megteremtőjének, Liszt Ferencnek két irodalmi ihletésű
műve hangzik el: negyedik darabjában a görög mitológiából származó, a művészet
jelképeként ismert dalnok, Orpheus alakját idézi meg, a Prometheus-t Herder színpadi
művéhez írt kísérőzenéjének nyitányából dolgozta át önálló alkotássá, melyben az
emberiségért szenvedő hős kitartását ábrázolja a győzelem, a megdicsőülés pillanatáig.
A finn együttes hazájuk legkiemelkedőbb komponistájának művével zárja a programot.
Jean Sibelius a liszti mintát folytatva írt több szimfonikus költeményt, a Tavaszi dal című
ritkán megszólaló darabjának egy korai változata hangzik el karmesterük, Aapo Häkkinen
vezényletével.
2026.05.27.
Megnézem később
Ajánló
Müpart Classic, A Helsinki Barokk Zenekar hangversenye
Klasszikusok délidőben, Kamara.hu - A kis herceg
Mesél a zongora - Szilasi Alex koncertje
Mesél a zongora - Szilasi Alex koncertje
A Magyar Televízió I. Nemzetközi Karmesterversenye, Díjkiosztó gálaest
Klasszikusok délidőben, Válogatás a kamara.hu kamarazenei fesztivál műsorából
Müpart Classic, Variációk Mozartra
MÜPA 2022, Kuriózumok - A Pannon Filharmonikusat Bogányi Tibor vezényli
Klasszikusok délidőben, Gyenyisz és Vlagyiszlav Kozsuhin hangversenye
MÜPA 2022, Händel: Partenope, HWV 27
Klasszikusok a Zeneakadémiáról, 60 éves a Jazz Tanszék - Jubileumi koncert - II. rész
A Liszt Ferenc Kamarazenekar koncertjei a Zeneakadémián 2025, Fejérvári Zoltán és a Liszt Ferenc Kamarazenekar
Klasszikusok a Zeneakadémiáról, 60 éves a Jazz Tanszék - Jubileumi koncert - I. rész
Klasszikusok a Zeneakadémiáról, A IV. Kárpát-medencei Komolyzenei Fesztivál emlékhangversenye
Klasszikusok a Zeneakadémiáról, A IV. Kárpát-medencei Komolyzenei Fesztivál emlékhangversenye
A klarinét bűvöletében - Varga Gábor és a Quartetto Speranza hangversenye
Klasszikusok a Zeneakadémiáról, A Bartók Konzi Vonószenekarának és Szimfonikus Zenekarának estje
Klasszikusok a Zeneakadémiáról, Zarándokévek – Liszt-maraton Farkas Gáborral és Ránki Fülöppel - III. rész
Klasszikusok a Zeneakadémiáról, Zarándokévek – Liszt-maraton Farkas Gáborral és Ránki Fülöppel - II. rész
Klasszikusok a Zeneakadémiáról, Zarándokévek – Liszt-maraton Farkas Gáborral és Ránki Fülöppel - I. rész
Klasszikusok a Zeneakadémiáról, Eredics Gábor 70
Klasszikusok a Zeneakadémiáról, A Zeneakadémia Szimfonikus Zenekarának hangversenye - II. rész
Klasszikusok a Zeneakadémiáról, A Zeneakadémia Szimfonikus Zenekarának hangversenye - I. rész
Virtuózok V4+, Magyar elődöntő
Virtuózok V4+, Plácido Domingo koncertje
Esti Kornél, 2026.07.21-i adás
Mit kíván?, 2026.07.21-i adás
Önök kérték!, 2026.07.21-i adás
Csináljuk a fesztivált! 5. évad – Nyári pillanatok, Ez az utolsó tánc - Szirota Jennifer
XXII. Nemzetközi Katonazenekari Fesztivál
Esti Kornél, 2026.07.20-i adás
Mit kíván?, 2026.07.20-i adás
Mit kíván?, 2026.07.15-i adás
Giacomo Puccini: A fecske
Száll a dal Fruzsival, Erdő, erdő, erdő
Száll a dal Fruzsival, Száraz tónak nedves partján
Opera Cafe, 2026.07.19-i adás
Etűdök, Sárik Péter Trió X Beethoven - VII. zongoraszonáta – Menüett
Opera Cafe, 2026.07.19-i adás
Önök kérték!, 2026.07.20-i adás
Csináljuk a fesztivált! 5. évad – Nyári pillanatok, Hazafelé - Veréb Tamás
Száll a dal Fruzsival, Sárga csikó, csengő rajta
Esti Kornél, 2026.07.17-i adás
Zenés Önök kérték, 2026.07.19-i adás
Csináljuk a fesztivált!, 19/16.
Mit kíván?, 2026.07.17-i adás
MüpArt, Jorge Pardo Djinn
Szakcsi Jazzszínpad, PATCHÉ - 1. rész
Jó ebédhez szól a nóta, 2026.07.19-i adás
Nyár volt - Komolytalan Kánikulai Krónika
Folkudvar, 2026.07.19-i adás
Esti Kornél, 2026.07.16-i adás
Mit kíván?, 2026.07.16-i adás
Húrokon írt történelem (III. évad), Pomázi Zoltán
Zenés Önök kérték, 2026.07.18-i adás
Égbőlpottyant mesék, A pöttyös labda
Égbőlpottyant mesék, A három kalóz
Csináljuk a fesztivált! 5. évad – Nyári pillanatok, A boldogság és én - Radics Gigi
Almárium, Nyári kaland II.
retrock, Tiszta erőből nyár
Esti Kornél, 2026.07.15-i adás
Önök kérték!, 2026.07.17-i adás
Intermezzo röviden, Roby Lakatos
Csináljuk a fesztivált! 5. évad – Nyári pillanatok, Holnap hajnalig - Dér Heni
Száll a dal Fruzsival, Kiugrott a gombóc
Esti Kornél, 2026.07.14-i adás
Mit kíván?, 2026.07.14-i adás
Önök kérték!, 2026.07.14-i adás
Önök kérték!, 2026.07.16-i adás
Száll a dal Fruzsival, Így tedd rá, úgy tedd rá
Esti Kornél, 2026.07.13-i adás
Csináljuk a fesztivált! 5. évad – Nyári pillanatok, Becsület - Gudics Máté
Szenes Iván Emlékkoncert 2019, III. rész
Mit kíván?, 2026.07.13-i adás
Csináljuk a fesztivált! 5. évad – Nyári pillanatok, Jóbarátok vagyunk - Vastag Csaba, Vastag Tamás
Egy történet egy zene, aki mesél: Kézdy György
Jazz Akusztik, Náray Erika: Ella 100
Önök kérték!, 2026.07.15-i adás
Száll a dal Fruzsival, Megyen már a hajnalcsillag
Szakcsi Jazzszínpad, E.K. Avenue - 2. rész
Opera Cafe, 2026.07.12-i adás
Jó ebédhez szól a nóta, 2026.07.12-i adás
Száll a dal Fruzsival, Légy egy légy
Csináljuk a fesztivált! 5. évad – Nyári pillanatok, Mikor elindul a vonat - Borbély Richárd
Önök kérték!, 2026.07.13-i adás
Száll a dal Fruzsival, Fülemüle
Esti Kornél, 2026.07.10-i adás
Mit kíván?, 2026.07.10-i adás
Zenés Önök kérték, 2026.07.12-i adás
Csináljuk a fesztivált!, 19/15.
Ütemmutató, Dobfelszerelés
Zenés Önök kérték, 2026.07.11-i adás
MÜPART 2024, Judith Hill: Baby, I’m Hollywood!
Törődj velem! - Költői sanzonok
Esti Kornél, 2026.07.09-i adás
Mit kíván?, 2026.07.09-i adás
Szenes Iván Emlékkoncert 2019, II. rész
Száll a dal Fruzsival, A juhásznak jól van dolga
Szenes Iván Emlékkoncert 2019 II. rész
Esti Kornél, 2026.07.08-i adás
Csináljuk a fesztivált! 5. évad – Nyári pillanatok, Casino twist - Vida Péter
Csináljuk a fesztivált! 5. évad – Nyári pillanatok, Add már uram az esőt! - Gubik Petra
Mit kíván?, 2026.07.08-i adás
Önök kérték!, 2026.07.10-i adás
Intermezzo röviden, Gitár zene Csáki Andrással
Önök kérték!, 2026.07.09-i adás
Önök kérték!, 2026.07.08-i adás
Esti Kornél, 2026.07.07-i adás
Budavári Palotakoncert, Budavári Palotakoncert 2018 Bor, Dal, Asszony 1. rész
Mit kíván?, 2026.07.07-i adás
Almárium, Nyári kaland I.
Égbőlpottyant mesék, Öreg Janó
Égbőlpottyant mesék, Izabella királykisasszony
Lélekhangok, J. S. Bach: Darzu Ist Erschienen Der Sohn Gottes - VI Schuttle Deinen Kopf Und Sprich
MÜPART 2025, Brahms, Strauss, Berlioz – vezényel Lawrence Foster
Jazz Akusztik, Nagy János Trió
Száll a dal Fruzsival, Kölyök
A videó ajánló nem érhető el.
Kommentek