Elindult a visszaszámlálás, a közmédia gyártóbázisán már minden készen áll a Jónak lenni jó! vasárnapi egész napos műsorfolyamára. A Dunán 8:30-tól Novodomszky Éva várja a nézőket, akihez folyamatosan érkeznek a vendégek: Ákos, Kossuth-díjas előadóművész, dalszerző; Pitti Katalin, Liszt Ferenc-díjas operaénekes; a Máté Péter-díjas és Teleki Pál-érdeméremmel, valamint 2023-ban az Év Zenekara kategóriában Petőfi Zenei Díjjal kitüntetett Ismerős arcok zenekar; Rofusz Ferenc, a Magyar Szent István-renddel és Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas rajzfilmrendező; Nagy Katica színművész; valamint a Hunor-program űrhajós jelöltjei. A nap folyamán ünnepi produkcióval készül – mások mellett – Szulák Andrea és Feke Pál, valamint a Semmelweis Kórus. A műsorfolyam részeként a nézők megismerhetik több koraszülött és veleszületett fejlődési rendellenességgel élő gyermekeket nevelő család történetét is.
A közmédia nagyszabású akciójához még az utolsó pillanatban is csatlakoznak fejajánlók, köztük olyan nemzetközi hírességek is, mint Angelina Jolie, aki Maria Callast alakítja legújabb, Budapesten forgatott filmjében, ezért egy erről készült dedikált emléket ajánlott fel licitre. A karitatív akció licitre bocsátott több mint 30 értékes tárgya december 17-én kerül kalapács alá az egész napos műsorfolyam indulásától este kilenc óráig. A tárgyak megvásárlására ajánlatot tenni kizárólag telefonon lehet, e-mail üzenetben nem. A telefonszámot a műsorkezdetkor adják meg, de ez az elérhetőség megtalálható lesz a mediaklikk.hu/jonaklennijo és a hirado.hu oldalakon is.
A felajánlások nagy mennyisége miatt idén először az érdeklődők 14 órától 21 óráig a hirado.hu Facebook-oldalán tudják követni a licitek alakulását, élőben. Az eredményhirdetés 21 óra után várható a Dunán.
Összefogott a magyar közélet az akció sikeréért
A kampány fővédnöke Novák Katalin köztársasági elnök, aki személyesen tett látogatást a Semmelweis Egyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikáján, hogy tájékozódjon az ott zajló szakmai munkáról. A karitatív akció egyik jószolgálati nagykövete Rúzsa Magdolna, Máté Péter- és négyszeres Petőfi Zenei Díjas énekes. A háromgyermekes édesanya maga is megtapasztalta, milyen fontos a koraszülöttek támogatása: hármas ikrei a terhesség 34. hetében jöttek világra. Szintén jószolgálati nagykövetként segíti az adománygyűjtést Koltai Lajos, Kossuth-díjas rendező-operatőr. A nemzet művésze azt mondta: nagy öröm számára, hogy csatlakozhat a kezdeményezéshez, éppen akkor, amikor bemutatták a Semmelweis Ignácról készült filmjét. Örömmel állt a jó ügy mellé a Magyar Labdarugó Szövetség és a válogatott szövetségi kapitánya is. Marco Rossinak személyes érintettsége van: fia idő előtt jött világra.
A Semmelweis Egyetem Alapítványt telefonon küldött adomány formájában is lehet segíteni: 500 forinttal a 13600 telefonszám hívásával és a 04-es azonosító megadásával, illetve SMS-ben a 04-es szám elküldésével ugyanerre a telefonszámra.