Jónak lenni jó!

Megrázó sorsokat ismert meg Bagdy Emőke a Jónak lenni jó! által támogatott alapítványban

Idén is összefogásra buzdít a Jónak lenni jó! karitatív kampány, amelynek most a covid-árvákat támogató Regőczi Alapítvány a kedvezményezettje. Professzor dr. Bagdy Emőke klinikai szakpszichológus is segíti az alapítvány munkáját. Céljuk, hogy hosszú távú, személyre szabott segítséget nyújtsanak a gyerekeknek. A megismert sorsok még Bagdy Emőkére is drámai hatással voltak.
 

Tíz évvel ezelőtt hirdette meg először a közmédia a Jónak lenni jó! kampányát, amely minden évben egy-egy nemes ügy mellé áll. Az elmúlt években a karitatív akciónak köszönhetően csaknem 1,7 milliárd forint értékű adomány jutott el a rászorulókat segítő szervezetekhez. A hazai médiában egyedülálló kezdeményezés során a közmédia minden évben adakozásra buzdítja az embereket. A 1357-es számot tárcsázva, vagy a 1357-es számra küldött sms-sel hívásonként és üzenetenként 500 forinttal lehet támogatni az idei kedvezményezettet, a covid-árvákat és családjaikat segítő Regőczi Alapítványt. Emellett az alapítvány két bankszámlaszámára is várja a segíteni vágyók hozzájárulásait. Minden évben csatlakoznak hazai és világsztárok is felajánlásaikkal a gyűjtéshez. Az eladott, vagy árverés során értékesített relikviákból milliókkal segítették a támogatott szervezetek munkáját. Idén sincs hiány felajánlásokból, hiszen két többszörös olimpiai bajnok, Nagy Tímea párbajtőrvívó és Szilágyi Áron kardvívó is amellett, hogy jószolgálati nagykövetként csatlakozott a közmédia kampányához, egy-egy fontos relikviájuk felajánlásával is szeretnék a jó ügyet szolgálni, Nagy Tímea az 1993-as esseni világbajnokságon csapatban nyert aranyérmével, Szilágyi Áron pedig a tokiói olimpián viselt vívósisakjával. A felajánlott relikviák többsége a Jónak lenni jó! honlapján megvásárolható, néhány különleges tárgyat pedig a december 19-i egész napos műsorfolyam során árverésre bocsátanak.

„A járvány terjedésével egyre több olyan szomorú történetet ismertünk meg, ami életre hívta a gondolatot, hogy egy alapítvánnyal segítsük a covid-árvákat. A munkánk kezdetén mintegy 500 olyan gyerekről szereztünk tudomást, aki a koronavírus-járvány következtében veszítette el valamelyik vagy mindkét szülőjét. Önálló alapítványra volt szükség, nem támaszkodhattunk a jelenleg működő karitatív szervezetekre. A támogatottak olyan sajátos élethelyzetben vannak, amely átgondolt, jól szervezett, hosszútávú segítséget igényel” – mondta el az M5 kulturális csatorna Librettó című műsorában a Regőczi István Alapítvány kuratóriumi elnöke, Herczegh Anita asszony, az államfő felesége, aki hozzátette, a járvány miatt napjainkra már kétszeresére nőtt a támogatásra szoruló gyermekek köre. A gyűjtéshez az elnöki pár is csatlakozott egy különleges tárggyal: az egyiptomi elnöktől ajándékba kapott ezüst tálat ajánlotta fel a Jónak lenni jó! adománygyűjtő akciónak.

A Regőczi István Alapítvány eddig egy egyszeri gyors segélyt juttatott a rászorulóknak, de a hosszútávú tervük, hogy havi rendszerességgel pénzbeli támogatást tudjanak folyósítani a koronavírus árváinak egészen felnőtté válásukig. Bagdy Emőkének személyesen is fontos, hogy minél nagyobb összeggel támogassa a közmédia az alapítványt, ugyanis klinikai szakpszichológusként ő is tagja a kuratóriumnak. „A benyújtott kérelmeket elemezzük, konkrétan megnézzük, mire van szüksége a gyereknek, családnak, tehát személyre szabott a segítség. Olyan sorsokba pillanthatunk bele a jelentkezők által, ami még nekem, edzett lelkű pszichológusnak is olykor drámai. Mindenkinek azt üzenem, hogy amikor kinyitja a pénztárcáját vagy telefonál, gondoljon arra, mi volna, ha a saját családjában történt volna ilyen tragédia” – mondta a szakember a Duna Televízióban nyilatkozva.

Bagdy Emőke az adakozás pszichológiájáról is beszélt. „Mindannyian megéljük, különösen mikor szülőkké válunk, hogy adni milyen gyönyörűség. Felnőttként adunk szeretet, figyelmet, törődést, sőt adunk úgy is, hogy nem tudjuk személy szerint kinek segítünk. Az emberben megvan az adakozási készség, ez az altruisztikus motívum genetikailag kódolva van bennünk. Biológusok és pszichológusok megfejtették, hogy az adományozóban konkrétan milyen élettani folyamatokat mozgósít egy ilyen jó tett. Az elinduló belső folyamatok azt üzenik a szervezetnek, hogy jó vagy, ennek hatására az immunrendszer sokkal jobban működik és olyan hormonműködések lépnek életbe, amelyek a jó közérzetet segítik elő” – írta le a folyamatot a szakember, hozzátette: a jónak lenni jó ezért is nagyon jó szlogen, hiszen pontosan ezt a folyamatot erősíti.

A beérkezett felajánlásokról és karitatív kampányról minden információ megtalálható a Jónak lenni jó! weboldalán, a mediaklikk.hu/jonaklennijo oldalon!

Fotó: MTI/Balogh Zoltán

További olvasnivalók