Burgonyás pogácsa

Elkészítés:
Az liszteket összekeverjük a porélesztővel, hozzáadjuk a borsot, a kockázott hideg vajat, a burgonyát és a tojást és elkezdjük kidagasztani. Pár perc dagasztás után hozzáadjuk a sót és egyneművé dagasztjuk. A kész tésztát téglalap alakúvá nyújtuk, majd a két széléről 1/3-ot egymásra hajtunk, lefóliázva a hűtőbe tesszük.

A vajat kikeverjük a burgonyával teljesen simára, majd ezt is a hűtőbe tesszük egy 20 percre.

20 perc után a tésztát kivesszük a hűtőből kb. háromszorosára nyújtjuk, kivesszük a vajas keveréket is, és a tészta felületére kenjük, majd újabb 3-as hajtást csinálunk.

Visszatesszük a tésztát újabb 15 percre a hűtőbe, majd kétszer könyvhajtást csinálunk, és a második után hagyjuk a tésztát pihenni legalább 4 órát, de legjobb,ha egy éjszakát.

Pihentetés után, előmelegítsük a sütőt 180 fokosra, a tésztánkat kinyújtjuk, a tetejét beirdaljuk,majd tetszőleges méretűre szaggatjuk. Ha nem szeretnénk a leeső tésztával bajlódni, vágjunk négyzet alakú pogácsákat. A pogácsák tetejét kenjük meg a felvert tojással, úgy, hogy ne csorogjon le az oldalán, majd szórjuk meg akár még feketeborssal, sóval, sajttal, vagy bármilyen maggal. Az előmelegített sütőben 13-16 perc alatt süssük készre.

Hozzávalók:
Búza finomliszt BL 55 350 g
Teljes kiőrlésű Búzaliszt 100 g
Szárított élesztő 6 g
Só 10 g
Frissen őrölt feketebors
Vaj 100 g
Burgonya, főzve, áttörve 100
Tojás 1 db +1db a kenéshez
Főtt burgonya áttörve, kihűtve 200 g
Vaj 150 g
Búza finomliszt BL55 50g