Ízes bukta

Elkészítés:
A tejet éppen csak meglangyosítjuk, hozzáadjuk az élesztőt, majd ha elkezdett dolgozni, a vajat, majd ha az is elolvadt, a két tojássárgáját és az egy egész tojást is hozzáadjuk, végül a citrom reszelt héját.

Kézzel vagy dagasztó géppel sima, sűrű masszát készítünk a liszt 1/3-ának beleszitálásával. Ha sima a massza, hozzáadjuk a liszt többi részét és a sót, ezután addig dagasztjuk, míg szépen el nem válik a tészta az edény falától. Egy épp, hogy nedves konyharuhával letakarjuk és duplájára kelesztjük.

Eközben a lekvárt alacsony hőfokon felforraljuk, kevés citromhéjjal és egy rúd vanília kikapart magjával. Szépen besűrítjük.

A megkelt tésztát lisztezett felületre borítjuk és 10-11 dkg-os gombócokat szaggatunk belőle, attól függően mekkora buktákat szeretnénk készíteni. A gombócokat a nedves konyharuhával további 15-30 percre letakarjuk. Ezt követően a gombócokat ujjbegyeinkkel téglalap alakúra kilapítjuk. A közepére másfél kanál lekvárt teszünk, majd a két szélét a tésztának felhajtjuk, majd keresztbe is ráhajtjuk a két másik szélét. Igyekezzünk téglalap alakúakat hajtogatni.

Vajazzunk ki egy porcelán vagy zománcozott tepsit és helyezzük egymás mellé a lekvárral töltött buktákat. A bukták között hagyjunk kb. 1 cm rést! Kenjük le felvert tojással, esetleg utána olvasztott vajjal is és pihentessük nedves konyharuha alatt további 10 percig. Végül az előmelegített 180 fokos sütőben süssük kb. 40 percig, míg szép aranybarnára sülnek. Kivétel után megkenjük egy kevés vajjal, hogy szép fényes legyen, majd hagyjuk langyosra hűlni, majd ezt követően tudjuk szépen szétszedni és porcukorral megszórni.

Hozzávalók:
Liszt 900 g
Tej 3.5-4 dl
Vaj 190 g + a kenéshez
Kristálycukor 90 g
Élesztő, friss 25 g
Tojássárgája 4 db
Egész tojás 1 db
Citrom reszelt héja 1\2 db
Só 2 kk
Sűrű barack lekvár
1 tojás és egy kis tej a kenéshez

Kapcsolódó tartalmak