×

“Meg szeretném mutatni, hogy ilyen kicsin is jól táncol az ember.”

A 10 éves Botond a Debreceni Hajdú Néptáncegyüttes ifjú táncosa. Kezdetben csak figyelte táncos szülei fellépéseit, négy évesen azonban maga is belevágott. Egyébként régész szeretne lenni, nagyon érdekli a történelem. Nyitott a világra, szívesen utazna, ha tehetné felfedezőtúrára is elmenne. Szülei mellett pedig nagyon büszke nagybátyjára, Majer Tamásra, akivel sok időt töltenek együtt. Egyik legkedvesebb élménye, amikor tavaly egy sikeres pásztorverseny után, egy élő racka juhot kapott ajándékba.

Laczkó Botond: Hortobágyi kétbotos tánc (Elődöntős produkció)

Válogatós produkció: Laczkó Botond – Hortobágyi Kétbotos Pásztortánc

  • Kategória:
    Szóló és párostánc
  • Település:
    (Debrecen

Kapcsolódó tartalmak