×
December 6-án már az első középdöntővel jelentkezik a népzenei és néptánc tehetségkutató idei gyermek évada. Ettől fogva viszont már aktívan kiveheti mindenki a részét, mivel a nézőknek is lehetőségük van szavazataikkal továbbjuttatni valakit!

Az első középdöntős szavazás során, 2019. december 6. napján az élő adás alatt 19:30-21:45 között van lehetőség a szavazatok leadására.
A szolgáltatás lényege, hogy a szavazás keretében a résztvevők SMS-ben és mobilapplikáción keresztül szavazhatnak, az alapdíjas +36-20/30/70-4422-999 számokon elérhető, SMS alapú szolgáltatás igénybevételével és a MédiaKlikk Plusz mobilapplikáción (továbbiakban: applikáció), a következő funkción keresztül: szavazás „Fölszállott a páva” című műsorban az középdöntőkben fellépő 24 (huszonnégy) versenyzőre.

MOBILAPPLIKÁCIÓN KERESZTÜL TÖRTÉNŐ SZAVAZÁS

A mobilapplikáció ingyenesen elérhető azon résztvevők számára, akik érvényes hozzáféréssel rendelkeznek az IOS és ANROID platformok alkalmazás központjaihoz, valamint rendelkeznek érvényes regisztrációval a MédiaKlikk Plusz alkalmazásban és INTERNET hozzáféréssel.
A szolgáltatás lényege, hogy a szavazás keretében a résztvevők az applikáció keretrendszerében található „Szavazás” elnevezésű funkcióban adhatják le voksaikat a versenyzőkre. Különböző mobilkészülékeken azonos profillal bejelentkezett felhasználók legfeljebb 20 (húsz) érvényes szavazatot tudnak leadni, hogy a rendszer érvényesnek minősítse a beérkezett szavazatot. A szavazás elindítása után, a szavazás lezárásáig 5 percenként tudnak szavazni, összességében 20x.

SMS SZAVAZÁS

A +36-20/30/70-4422-999-es alapdíjas SMS számra küldheti el a résztvevő a megfelelő kódot. A résztvevők a televíziós adásból értesülnek az egyes dalokhoz/előadókhoz tartozó számokról: (01-től 24-ig), amelyek közül választhatnak és elküldhetnek az adásban megadott telefonszámra.
Egy telefonszámról legfeljebb 20 (húsz) érvényes szavazat adható le. A rendszer fogadja a további SMS szavazatokat is, de azokat nem tekinti érvényesen leadottnak.

A teljes szabályzat itt érhető el!

Az első középdöntő versenyzői:
Táncos szólista és táncospár kategória:
Bistey Boglárka és Farkas Regő László – KÓD: 01

Az adatlapjukért KATT ide!

Dudás Lili és Kispál Domonkos – KÓD: 10

Az adatlapjukért KATT ide!

Kristóf Áron – KÓD: 05

Az adatlapjáért KATT ide!

Ifj. Mahovics Tamás – KÓD: 07

Az adatlapjáért KATT ide!

Táncegyüttesek:
Árendás Kamara Táncegyüttes – KÓD: 03

Az adatlapjukért KATT ide!

Debreceni Hajdú Táncegyüttes Utánpótlás Csoportja – KÓD: 12

Az adatlapjukért KATT ide!

Urban Verbunk – KÓD: 08

Az adatlapjukért KATT ide!

Énekes szólista és énekegyüttesek:
Szász Csanád László – KÓD: 06

Az adatlapjáért KATT ide!

Szejke Barka testvérpár – KÓD: 09

Az adatlapjukért KATT ide!

Tulipános Tilinkó – KÓD: 02

Az adatlapjukért KATT ide!

Hangszeres szólista és zenekarok kategória:
Hajdu-Németh László – KÓD: 04

Az adatlapjáért KATT ide!

Maier Cseperke – KÓD: 11

Az adatlapjáért KATT ide!