×

„Jól esne, ha ismét sok szavazatot kapnék, mert azt jelentené, hogy az emberek nem felejtettek el.”

Az első gyermekévad alkalmával egy ország zárta szívébe a nehéz sorsú dombrádi kisfiút. Hoksz Attila 2015-ben a legtöbb nézői szavazat által az évad győztese lett, a közönségdíjból pedig saját otthont vett családjának. Azóta felvételt nyert a Nyíregyházi Művészeti Szakiskolába, amelynek végeztével egyetemre megy, hiszen tervei szerint egy „jó néptáncegyüttes” vezetője lesz. A felnőtt mezőnyre kihívásként tekint, örül, hogy idén a nagyok között is megmérettetheti magát, bár számol azzal, hogy Zsuráfszky Zoltán „kemény lesz”…

Hoksz Attila: Rábaközi dús >>>

  • Kategória:
    Szóló és párostánc
  • Település:
    Dombrád

Bemutatkozó videó