élő

„Pán Péter-komplexusom van” – Takáts Tamás volt a Húrokon írt történelem vendége

„Pán Péter-komplexusom van” – Takáts Tamás volt a Húrokon írt történelem vendége

Múlhatatlan gyermeki lelkesedése, a rock and roll életérzés és a rendszerváltás előtti idők történetei is szóba kerültek az M5-ön látható Húrokon írt történelem című műsorban, amelynek vendége ezúttal Takáts Tamás volt. Az énekes őszintén mesélt pályakezdéséről, a lehetőségekről és arról is, miért nem futott be nemzetközi karriert a nyolcvanas években.

Takáts Tamás, Máté Péter-díjas rock- és bluesénekes, dobos, szájharmonikás és gitáros a többi között a Karthago, a Senator és az East zenekarok tagjaként vált ismerté. Saját elmondása szerint pszichológus által diagnosztizált Pán Péter-komplexusa van, vagyis olyan ember, aki nem akar igazán felnőni. Úgy fogalmazott, szerinte ez nagyrészt a rock and roll életérzésből fakad, és talán ennek is köszönheti, hogy a mai napig megőrizte gyermeki lelkesedését és gátlástalanságát.

A Húrokon írt történelem legutóbbi vendégeként elmondta, kortársaihoz hasonlóan ő is kamaszként kezdett zenélni, majd mindössze 22 éves volt, amikor jelenlegi együttese, a Karthago énekese lett. A meghallgatására ma is mosolyogva emlékszik vissza: elmondása szerint avantgárd figuraként az első dal, amivel a rockzenészeket megpróbálta lenyűgözni, a Béreslegény, jól megrakd a szekered című népdal. A humor – mint mondta – később az egyik legfontosabb megküzdési stratégiájává vált az életében.

A műsorban a rendszerváltás előtti koncertek világáról is beszélt, amely nem mindig volt felhőtlen. „Volt olyan, hogy a koncertjeinken könnygázzal fújták le a rendőrök a közönséget. Szerintem szórakoztak, mert tudták, hogy úgysem lesz következménye” – osztotta meg.

A zenekar néhány külföldi turnéra is eljutott, amelyek közül Kuba és Oroszország volt a legnagyobb hatással Takáts Tamásra. Elmondása szerint elképesztő szélsőségeket tapasztalt: volt olyan hely, ahol akkora szegénységgel találkozott, hogy a hotelben zöld színű csirkehúst kaptak. Nyugaton viszont teljesen más világ fogadta őket: válogathattak a boltokban, márkás ruhákat vehettek, és a közönség ugyanúgy rajongott a zenéjükért, mint Magyarországon.

Külföldi karrierre is lett volna esélyük: egy francia lap potenciális világsztár alkatnak nevezte, Ausztriában pedig szerződtetni akarták őket. „Rengeteg ajánlatot kaptunk, de ezek nagy része nem valósult meg, mert az Országos Rendező Iroda mindig hazahívott, mielőtt elkezdtünk volna befutni. Azt mondták, ha nem megyünk haza, akkor diszidensként tekintenek ránk. (…) El kellett döntenünk, hogy mi legyen: menjünk vissza vagy maradjunk” – idézte fel a dilemmás helyzetet Takáts Tamás, hozzátéve, hogy végül mindenki a családját és a hazáját választotta, nem költöztek külföldre nemzetközi karrier reményében.

A teljes beszélgetés a műsor YouTube-csatornáján tekinthető meg.

Húrokon írt történelem | 2. évad – szombatonként 15:30-tól az M5-ön, vasárnap 22 órakor ismétlésben az M2 Petőfi TV-n.

Fotó: Húrokon írt történelem