élő

Közelebb - Roma magazin: Az első Gojma-díj országos cigány férfi szólótánc versenyt a Magyar Zene Házában tartották

Közelebb - Roma magazin: Az első Gojma-díj országos cigány férfi szólótánc versenyt a Magyar Zene Házában tartották

Az augusztus 4-i adás tartalmából.

20 évvel ezelőtt hunyt el Kovács Antal Gojma énekes, táncos, akit az Ando Drom, később pedig a Romano Drom együttesben láthatott a közönség. Az ő emlékére alapított díjat fia és két unokája, akik szeretnék, ha a Gojma-díj ismét ráirányítaná a figyelmet az utóbbi időben háttérbe szorult hagyományos cigány táncokra. Az első Gojma-díj országos cigány férfi szólótánc versenyt a Magyar Zene Házában tartották.

Megfestem a képet, ami önálló gondolattá válik – meséli az alkotásról Lukács János festőművész, aki szerint a sokoldalúság jellemző rá. Mint mondja, szeret kísérletezni és különböző technikákkal dolgozni. Műveiben leggyakrabban az érzelmei, valamint a közvetlen környezete eseményei és hatásai jelennek meg. Képei jelenleg egy csoportos kiállításon láthatóak a Szentandrássy István Roma Művészeti Galéria.

Roma magazin – Duna – augusztus 4., hétfő, 6:45

Tovább a műsoroldalra>>>

Borítókép: unsplash