Egyházi búcsú Pécsett
Május végén Pécs kétszeres ünnepség házigazdája volt. A jeles jubileum, az első egyetemes zsinat 1700 éves évfordulója alkalmából, melyet 325-ben tartottak Niceában, május 31-én a IV. századi kora keresztény bazilika alapkövei között Lukijan budai metropolita főpapi liturgiát celebrált. A következő napon ünnepelték a Szent Andronikosz és Júnia templom búcsúját.
Megszólalók: Igor Rus, búcsú komája; Blagoje Katic atya, péterváradi parókus; Lukijan, budai metropolita; Milan Eric atya, pécsi parókus
Luka Dimić balett táncos – miniportré (Ismétlés – 2023.)
A Tánc Világnapja alkalmából a legjobb balett táncosnak járó rangos elismerést klasszikus balett férfi táncosok kategóriában idén a belgrádi Luka Dimić, a Győri Balett állandó tagja vehette át. Balett tanulmányait szülővárosában, Belgrádban kezdte, majd a bécsi Állami Operaház Balett Akadémiáján folytatta. 2017 óta állandó tagja a Győri Balett társulatának. Luka Dimić eddigi művészi munkásságáért több jelentős elismerésben részesült.
Srpski ekran – Duna – június 17., kedd, 6:45
Ismétlés aznap 13:20-tól a Duna World csatornáján.
A belépéssel kijelenti, hogy elolvasta és elfogadta az Adatkezelési nyilatkozatot.