– Házasság hete. A kezdeményezés világszerte több mint 20 éve hangsúlyozza a házasság és a család fontosságát. Műsorunkat ennek jegyében állítottuk össze. Elsőként Németh Csicsó József prímást és családját mutatjuk be, akik számára a szeretet és az összetartás az első.
– Szerelemből házasság, házasságból család, családból zenekar. A Karaván Família már a nevében is hirdeti, hogy egy családi együttesről van szó. A cigány népzenét és világzenét játszó formációt ugyanis szülők és gyermekeik alkotják. Mint mondják, a közös zenélés még inkább megerősítette az egyébként is meglévő családi harmóniát.
– Napjainkban sajnos egyre ritkább, hogy a házastársak egy életen át kitartanak egymás mellett, az esküvői fogadalom szerint, jóban-rosszban, szegénységben, betegségben. Vajon mitől működhet jól egy házasság akár 50 éven át? Mi lehet a hosszú, közös élet titka? Erről kérdeztük a Prügyön élő Horváth házaspárt, akik 1972 óta hűséges társai egymásnak.
Közelebb – Roma magazin – Duna – február 10., hétfő, 6:50
A belépéssel kijelenti, hogy elolvasta és elfogadta az Adatkezelési nyilatkozatot.