A magyar blues királya, Deák Bill Gyula még sosem járt a hazánkban általa képviselt zenei műfaj szülőföldjén. Már évtizedek óta szeretne ellátogatni a tengeren túlra, hogy személyesen is megtapasztalja, milyen az élet a blues „bölcsőjében”. „Mindig is szerettem volna eljutni Amerikába, de eddig nem jött össze. Voltak, vannak ott barátaim – mint például John Mayall, Coco Montoya vagy éppen Walter Trout, aki meg is hívott magához. Ez a nagy utazás azonban továbbra is várat magára” – mondta el őszintén a énekes.
Az előadó hozzátette, most különösen nem lenne alkalmas az időpont, hiszen jelenleg borzalmas tűzvész pusztít Los Angeles-ben, ahol egyébként több zenei legenda is él. „Ez egy szomorú és tragikus időszak, nemcsak az ott élők, hanem az egész világ számára” – tette hozzá. Deák Bill Gyula együttérzését fejezte ki az áldozatok iránt, akiknek az életét és otthonát a természeti csapás sújtja.
Bár az amerikai álom egyelőre várat magára, Deák Bill Gyula számára továbbra is a zene áll a középpontban. A legendás István, a király rockopera Tordája nemcsak a múltjáról és terveiről mesélt, hanem arról is, hogy mennyire fontos számára a rajongói szeretete. „Amíg van erőm és ihletésem, addig zenélni fogok, hiszen ez az életem” – hangsúlyozta a 2025-ös koncertjeire készülő blues-legenda. A teljes beszélgetés újranézhető a Családi kör Médaklikk-oldalán, amelyen 60 napig elérhetők a korábbi adások.
Családi kör – hétköznap délutánonként 13:45-től és 15:15-től a Dunán.
A belépéssel kijelenti, hogy elolvasta és elfogadta az Adatkezelési nyilatkozatot.