A gyulai nagyrománvárosi román ortodox templom, a jelenlegi püspöki székesegyház, 1824-ben épült, de csak 170 évvel később, 1994-ben szentelték fel, amikor a Román Ortodox Egyház pátriárkája először látogatta meg a magyarországi román közösséget. 2024 októberének közepén volt harminc éve, hogy a Román Ortodox Egyház pátriárkája meglátogatta a magyarországi román közösségeket. Első találkozóján a román ortodox hívekkel.
Őboldogsága Teoctist pátriárka felszentelte a gyulai nagyrománvárosi és a méhkeréki ortodox templomokat,
Budapesten pedig találkozott több magyar állami vezetővel, köztük az akkori köztársasági elnökkel, Göncz Árpáddal is.
Megszólalók:
Oroján István, képzőművész, újságíró
Florin Olteanu, kétegyházi ortodox lelkész
Siluan, magyarországi román ortodox püspök
Ardelean Pál, püspöki vikárius
Teoctist, a Román Ortodox Egyház pátriárkája
Márkucz László, méhkeréki hívő
Harmati Béla, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának elnöke (1992-1998)
Fodor Gábor, művelődési és közoktatási miniszter (1994-1995)
Ecranul nostru – Duna Televízió – január 15., szerda 7:15
Ismétlés aznap, 13:50-től a Duna World-ön!
A belépéssel kijelenti, hogy elolvasta és elfogadta az Adatkezelési nyilatkozatot.