Évkezdő adásunk első felében visszatekintünk az elmúlt esztendőre és archív felvételeink segítségével megidézzük a legfontosabb politikai, gazdasági, kulturális és oktatási eseményeket a magyarországi szlovének körében.
A folytatásban beszámolunk a tavaly decemberi fogadásról, amelyet a szentgotthárdi szlovén főkonzul adott a Szlovén Köztársaság önállóságának és egységének napja alkalmából. Az ünnepélyes eseményre a szlovén kormány két tagja is elfogadta a meghívást, az ünnepi beszédet dr. Vinko Logaj nevelési és oktatási miniszter mondta.
Végül Apátistvánfalvára invitáljuk Önöket, ahol 1964 és 1989 között úttörőtábor várta a tágabb környék általános és középiskolásait. A ma vendéglátó egységként üzemelő épületben nemrég egykori táborlakók és -vezetők találkoztak, akik felidézték emlékeiket a nyarakra, amikor életre szóló élményeket szereztek a kis rábavidéki településen.
Slovenski utrinki – Duna – január 2., csütörtök, 6:45
Ismétlés aznap, 13:25-től a Duna World-ön!
Szerkesztő: Mukics Dusán
A belépéssel kijelenti, hogy elolvasta és elfogadta az Adatkezelési nyilatkozatot.