Az Alpok, a Duna és az Adria mentén fekvő országok közös magazinja.
Műsorunk, az Alpok-Duna-Adria, már több mint 40 éve, egy a maga nemében egyedülálló, európai televíziós együttműködésnek köszönhető. A programokat összeállító szerkesztők között az évek során mély emberi kapcsolatok alakultak ki, ezért is érintett meg mindenkit, hogy horvát kolléganőnk, Daria Marjanović nyugdíjba vonul és átadja a stafétabotot egy munkatársának.
A hegyi rétek kaszálása például az Isar folyó völgyében, egykor évszázadokon át a tehenek téli takarmányellátását szolgálta. A hegyi rétek mára elvesztették gazdasági jelentőségüket, hiszen a meredek oldalak kaszálása igen munkaigényes és gazdaságtalan. A gazdák azonban jól tudják, hogy a hátrányok mellett számos előnye is van a kaszálásnak, bármilyen forrón is süt a nyári nap…
A természetbe szerelmes a következő riportunk főszereplője is. Kánya Tamás varázslatos alkotásokat készít sárból, levelekből, csigákból a budakalászi erdőben. Először kőoszlopokat és uszadékfa-szobrokat készített, a jégből is alkotott, majd apró kavicsokból mandalákat rakott ki. Legutóbb például sárból gyúrt különleges ’land art’ remekeket.
Miran Ipavec négy évtizede a maga módján, stoppolóként fedezi fel a világot. Rekordokat állít fel, bár természetesen elsősorban önmagával versenyez. 2015-ben például tíz nap alatt 31 európai országot »stoppolt végig«, három évvel később pedig valamivel több mint 20 nap alatt, 42 országban járt.
Azt szokták mondani, hogy az internetes közösségi oldalak elszigetelik egymástól az embereket. Trieszt egyik történelmi negyede, Servola azonban mintha éppen ennek ellenkezőjére lenne kiváló példa. Az itteniek tudása, kreativitása és együttműködése egészen különleges dekorációt hozott létre a városrészben, olyat, amelynek gyakorlati haszna is van. Így születtek a servolai horgolt napellenzők.
Adás: Duna TV – szeptember 5. csütörtök 6.45
Ismétlés: Duna World – szeptember 5. csütörtök 13.25
A belépéssel kijelenti, hogy elolvasta és elfogadta az Adatkezelési nyilatkozatot.