Alpok-Duna-Adria: AZ EURÓPAI ZÖLD LEVÉL DÍJAS VÁROS

A június 13-i adás tartalmából.
 

Az Alpok, a Duna és az Adria mentén fekvő országok közös magazinja.

Rovarok az élelmiszerekben? Sokan megrázkódnak még a gondolatára is. De mi a helyzet az állati takarmánnyal? A proteinban dús lárvák helyettesíthetnék a húst vagy a szóját, és így hozzájárulhatnának a világ széndioxid-kibocsátásának csökkentéséhez. Mindenesetre a Bajor Tartományi Mezőgazdasági Intézet úgy döntött, hogy a halak gyarapodása majd választ ad a takarmányozás kérdésére.

Úgy tartják, hogy Hvar az Adria legnaposabb szigete. Kulturális rendezvényeivel rengeteg turistát vonz. Vannak azonban olyanok, akik más tartalmakra vágynak és új ismeretekkel szeretnének gazdagodni. Ezt nyújtja Sućuraj település, ahol bőven van látnivaló, csak tudni kell, hol keressük!

A Balaton nyugati fővárosának, Keszthelynek, Helikon Kastély épületei egyikében igazi professzionális játékszobát alakítottak ki, nemcsak gyerekeknek. Itt csodakaland vár a vonatrajongó felnőttekre is. Európa harmadik legnagyobb történelmi vasútmodell terepasztalán, ami több mint 500 négyzetméter, akár a látogatók is zöld jelzést adhatnak, a közel 3 kilométer hosszú síneken zakatoló szerelvényeknek.

A Szlovénia északkeleti részén fekvő Velenje a legfiatalabb szlovén város. Az egykori bányaváros jelentős átalakuláson ment keresztül. Számos virágültetvényével és gondozott városközpontjával idén kiérdemelte az Európai Zöld Levél díjat.

A Quadris-oázis egy Udinétől mintegy 15 km-re található természetvédelmi terület. Nevét az itteni négyszögletes kialakítású tavacskákról kapta. A vizes, lápos vidék igen gazdag vadon élő állatokban, sőt újabban, veszélyeztetett fajok újrahonosítását is tervezi a terület kezelője.

Adás: Duna TV – június 13. csütörtök 6.50
Ismétlés: Duna World – június 13. csütörtök 13.27

Tovább a műsoroldalra >>>

kertjében magnóliák, kaméliák és japáncseresznye tavaszi virágzásának lehetünk tanúi.

Olvasson tovább