Cunami söpört végig a Delta stúdióján

Új részekkel jelentkezik vasárnap délutánonként a Delta. A tudományos-ismeretterjesztő sorozat következő adása a hullámokról szól. Illényi Katica tereminen játszik a nézőknek, Fejős Ádám szökőár „áldozata” lesz, és Bíró Ada, a mesterséges intelligencia segítségével megalkotott képi és nyelvi modell tudományos érdekességekkel jelentkezik.

A Delta második epizódja a „hullám” fogalmának különböző vetületeit vizsgálja. A virtuális teret kihasználva ezúttal pár pillanat alatt juthatnak el a nézők egy afrikai szafariról a napsütötte strandon át egy cunami által pusztított partvidékre. A helyszíneket a műsorvezető, Fejős Ádám idegenvezetésével fedezhetik fel. A házigazda a zenei tehetségét is megmutatja: egy nyugat-afrikai djembe nevű ütőshangszeren illusztrálja a hanghullámok keletkezését és terjedését, valamint egy másik érdekes hangszert, a teremint is kipróbálja.

Az epizódban Illényi Katica az egyik első elektronikus hangszer, a teremin működését mutatja be. A Liszt Ferenc-díjas hegedű és teremin művész, érdemes és kiváló művész érintés nélkül képes megszólaltatni különleges hangszerét. A vendégektől megtudhatják az érdeklődők, hogy mekkora volt a legnagyobb vízparti hullám, milyen jövőbeli változásokat hoztak a fizikában a gravitációs hullámok, minek köszönhető, hogy látjuk a színeket vagy éppen a televíziós műsorokat, és milyen szerencsétlenség tette szükségessé az Ishihara-tesztet.

A tudományos világ aktualitásaival ezúttal is Bíró Ada, a nyelvi- és videómodell várja a nézőket a Delta-hírekben. A hazai televíziózásban jelenleg egyedülálló technológia alkalmazásával a készítők a mesterséges intelligencia segítségével alkották meg Fejős Ádám állandó műsorvezetőtársát. Ada megjelenésével a Delta már nemcsak a tudományról szól, hanem maga a műsor is egy modern tudományt használ és fejleszt.

Delta – vasárnaponként 16:10-től a Dunán.

Fotó: Forrás: MTVA

Array
(
    [replacement] => 
		
		

    [shortcode] => 
		
		

    [title] => 
    [image] => //cdn.cms.mtv.hu/wp-content/uploads/sites/4/2024/04/Delta_Biro-Ada-3._forras_MTVA.jpg
    [alignment] => aligncenter
)

Videó ajánló

Olvasson tovább