Újabb nagy sikerű romantikus sorozatot kínál hétköznap esténként a Duna. Január végétől a csatornán látható először hazánkban a Bor, mámor, szerelem (Búrlivé víno) című sorozat. A hagyományos értékekre épült széria a romantika mellett erős drámai történeteket is kínál a közelmúlt közép-európai viszonyai között.
A szomszédos Szlovákia festői borvidékén játszódó széria két versengő bortermelő családról szól, akik gyűlölik egymást. A történet szerint Stanislav Rozner sikeres borászatot alapított, míg korábbi barátja és kollégája, Ivan Dolinsky anyagi gondokkal küzd, és úgy dönt, hogy eladja a borászatát. A családok történetében régi titok lappang: Ivan meggyőződése, hogy Stanislav Rozner a család minden gondjának okozója. A két család közötti versengés és gyűlölet ellenére Martin, Rozner fia és Nina, Ivan lánya egymásba szeretnek. Szerelmük azonban erősebb, mint a leküzdhetetlennek látszó családi viszály, a sorozatos intrikák és bonyodalmak.
Az első epizód tartalmából
Martin, Stanislav fia a városba érkezik, Nina viszont figyelmetlenül a kocsija elé lép. Nina édesanyjáról elnevezett szőlőjén dolgozik, amiből a legjobb bort szeretné elkészíteni, amikor Zoli papa megállapítja, nem hiányzik belőle más, csak a szerelem íze.
Kulisszatitkok
A széria készítésének utolsó simításairól a szinkronstúdióból külön kiadásban számol be a Duna hétfőn 20:35-től. A műsorban a színészek azt is elárulták: az egyes hangokat ugyan külön-külön veszik fel, de előfordul, hogy a képernyő előtt ragadnak, hogy megnézzék, milyen izgalmakat rejt az egész rész.
Bor, mámor, szerelem – Premier: január 23-án 19:45-től a Dunán.
Forgatókönyvíró: Diana Starinská-Kacarová, Katarína Moláková, Zúza Ferenczová; Zene: Lukas Kobela; Operatőr: Juraj Novacsek, Ladislav Janosták, Martin Tocka, Slavomír Maxián;
Rendezte: Matús Libovic
Szereplők: Emil Horváth (Ivan Dolinsky), Eva Rysová (Anna Roznerova), Henrieta Mičkovicová (Ingrid Molnarova), Ivan Letko (Nagy Zoltán), Jana Olhová (Viera Roznerova), Marek Majesky (Slavo Dolinsky), Marián Slovák (Stanislav Rozner), Maros Kramár (Miroslav Petransky), Milan Bahúl (Alexander Tóth), Monika Hilmerová (Eva Riecna Dolinsky), Pocisková Nela (Nina Dolinska), Barbora Svidranová (Karin Kucerova), Helena Krajciová (Dorota Petranska), Ján Jackuliak (Igor), Juraj Loj (Martin Rozner), Lubo Kostelný (Robo Riecny), Martin Mnahoncak (Peter Rozner), Tána Radeva (Viola Petranska)
A belépéssel kijelenti, hogy elolvasta és elfogadta az Adatkezelési nyilatkozatot.