A bátaszéki Nagyboldogasszony templom építésének és felszentelésének rövid története
A templom a Tolna vármegyei kisváros jelképe. Építését a 19. századi település lakosságának növekvő létszáma indokolta. A század utolsó éveiben kezdték a neogótikus stílusú hatalmas épület megvalósítását Bátaszék híres sváb kőművesei. Felszentelésére 1903. október 4-én került sor.
120 éves a bátaszéki római katolikus templom
A jubileumi ünnepi misére 2023. október 4-én került sor. Az eseményre otthonából elkísértük kameránkkal Wittendorfer Antalné Paal Borbálát, aki a 18. század óta Bátaszéken honos sváb család leszármazottja. élete minden fontos eseménye, fordulópontja ehhez a templomhoz köti. a templomról, történetéről, a hozzá kapcsolódó közösségről beszél a helytörténet-kutató, a plébános, a kántor, a diakónus és betekintünk a misébe is.
Hírek, események a magyarországi németek életéből röviden
– 70 éves jubileumi gálát rendezett a Mecseknádasdi Német Nemzetiségi Táncegyüttes
– Német tájházat és közösségi házat avattak Bólyban
– Somogy vármegyei német hagyományőrző együttesek találkoztak Szulokon
Hermann Egyed kanonok, történész, germanista, teológus
Az első magyar katolikus egyháztörténet szerzője. A magyarországi németség számára mégis főleg első doktori disszertációja teszi fontossá, hiszen ennek címe: „A bátaszéki németek és népdalaik”. Ez az első szerkesztett gyűjtemény, amely nyelvi elemzést is tartalmaz. A szocialista időszak félretette Hermannt, munkásságát életében nem ismerték el.
Unser Bildschirm – Duna – november 7., kedd, 7:15
Ismétlés aznap, 16.50-től a Duna World-ön!
A belépéssel kijelenti, hogy elolvasta és elfogadta az Adatkezelési nyilatkozatot.