Boldog háromgyerekes családapaként él Zámbori Soma, ám nem mindig látott maga előtt ilyen harmonikus és kiegyensúlyozott jövőt. Bár válogatott öttusázóként már a 2000-es sydney-i olimpiára készült kamaszként, végül a színművészetet választotta, ezzel pedig egy olyan útra lépett, ami tele volt kísértéssel. A Duna vallási kerekasztal beszélgetésének legutóbbi adásában úgy fogalmazott, felesége és a vallás mentette meg attól, hogy folytassa ártalmas életmódját.
„Rita, a feleségem egy csoda az életemben. Előtte lézengő, tékozló fiú voltam, aki képtelen volt nemet mondani a csábításnak. Egyikőnk sem kapott vallásos neveltetést, de mindkettőnkben volt egyfajta spirituális nyitottság, és mi óriási vargabetűket írva együtt kezdtük el keresni a valamit vagy a valakit” – kezdte az Agapé vendégeként Zámbori Soma színművész, Ashton Kutcher, Bear Grylls és Chris Pine magyar hangja. Bár útkeresésekor a keleti vallásokban is elmélyült, végül egy istentisztelet hozta meg számára a hitéleti fordulópontot. Mint mondja, olyan élmény volt, mintha az egészet neki rendezték volna. Úgy érezte, a lelkész minden szava hozzá szól.
„Biztos voltam benne, hogy megérkeztem, és ezzel 180 fokos fordulatot vett az életem. Azt hiszem, ha nem kezdek el Istennel együtt járni, akkor már régen valahol az egyik híd alatt lennék, és drogfüggőként haltam volna meg” – tette hozzá a színművész, kitérve arra, hogy feleségével jelenleg is alkohol és kábítószer szenvedélybetegeken segítenek keresztény szolgálatként. Korábban dédelgettek olyan álmot is, hogy egy nap Afrikába költöznek misszionáriusként, de rájöttek, hogy a közvetlen környezetükben is nagy szükség van a munkájukra.
A teljes beszélgetés újranézhető a Médiaklikken, ahol 60 napig elérhetők az Agapé korábbi adásai is.
Agapé – szerdánként 21:45-től a Dunán!
A közmédia további vallásos tartalmai megtekinthetők a Bizony, Isten! Youtube-csatornán!
A belépéssel kijelenti, hogy elolvasta és elfogadta az Adatkezelési nyilatkozatot.