Alpok- Duna-Adria - RÓDLI, AZ ÚJ DIVAT

A december 29-i adás tartalmából.
 

Az Alpok, a Duna és az Adria mentén fekvő országok közös magazinja.

A Novo Celje kastély egykor a Szlovénia területén lévő egyik legszebb barokk kastély volt, ennek ellenére immáron fél évszázada vár a szükséges, szakszerű felújításra. Egy kulturális egyesület úgy próbálja megóvni az enyészettől, hogy kiállításokat, kulturális eseményeket rendez itt, de koncerteket is tartanak a festői környezetben.

Az Alzheimer-kór elsősorban az időskorúakra jellemző, Horvátországban ma mintegy 200 ezer beteget tartanak számon. A szakértők egyetértenek abban, hogy a betegség terápiával sok esetben kordában tartható, mégpedig a betegek figyelmének lekötésével. Ennek egyik módja a színes figurákat formázó kötött hengerecskék készítése. Ez idő tájt, mikor szívesebben jótékonykodunk, önkéntesek osztják szét a kötött holmit Zágrábban, Az akció neve:„Kössük össze a kezünket”.

Kis tér, de annál több ötlet és leleményesség, ilyen az élet egy miniházban. Harmónia és otthonosság árad a lakás minden szegletéből, melyben Orosházi Erzsébet nyolc éve él kevesebb, mint 30 négyzetméteren. Alul konyha-nappali-étkező és a fürdő található, a tetőtérben pedig két aprócska hálószoba is elfér. Csupa fény és praktikusság, minden négyzetméter maximálisan kihasználva.

Dogan Bayrak ma kebabot és hagyományos kurd, valamint török ételeket készít a saját éttermében, Bolzanoban, ahol a családjával él. A törökországi Erzincan városából származó kurd férfinak, a szülőföldjéről 15 éve el kellett menekülnie, hogy új otthonra találhasson. Olasz kollégáink az ő történetét mutatják be.

A ródlizás nem egyenlő a szánkózással! A szerkezet másként van kialakítva, úgy, hogy gyors lesiklást tesz lehetővé, élénk irányváltoztatásokkal. Egyre több az olyan síüdülőhely, amely nemcsak a síelőkre és hódeszkázókra épít, hanem ródlipályával is rendelkezik. Talán egy újabb trendi sportág előretörésének vagyunk tanúi?

Duna TV – december 29. csütörtök 6.50
Duna World – december 29. csütörtök 13.25

Tovább a műsoroldalra >

Videó ajánló

Olvasson tovább