A Magyar Televízió 40 éve készít és sugároz román nyelvű műsorokat is, az évforduló évében pedig két korábbi műsorban idéztük fel a Ecranul nostru múltját. Miután már láthattak egy 1980-as és 1990-es évekről szóló összeállítást, most a forgatócsoportjaink által, a 2000-es években megörökített pillanatok között válogattunk.
Megszólalók:
Czeglédiné Gurzó Mária, igazgató, gyulai román gimnázium
Grósz György, elnök, Békéscsabai Román Önkormányzat
Juhász Tibor, hivatalvezető, MROÖ
Ioan-Aurel Pop, történész
Hoczopán Aranka, igazgató, méhkeréki általános iskola
Kozma György, gimnáziumi tanuló
Buha György, néptáncos
Buha Györgyné, néptáncos
Sofronie Drincec, gyulai püspök
Gheorghe Flueraş, karvezető
Petrusán György, a szövetség egykori elnöke
Lucreția Purdi Cioca, Purdi Mihály lánya
Mihaela Bucin, tanszékvezető
Netye György, tanár
Martyin Tivadar, polgármester
Ecranul nostru – Duna Televízió – december 14., szerda – 7:15
Ismétlés aznap, 13:50-től a Duna World-ön!
A belépéssel kijelenti, hogy elolvasta és elfogadta az Adatkezelési nyilatkozatot.