Közelebb - Roma magazin: A Pécsi Gandhi Gimnáziumban 1994 februárjában indult el az oktatás

A december 12-i adás tartalmából.
 

A Pécsi Gandhi Gimnáziumban 1994 februárjában indult el az oktatás, az alapítók szándéka szerint azzal a céllal, hogy kinevelődjék egy népéhez kötődő cigány értelmiségi réteg. Európa első roma nemzetiségi, érettségit adó intézménye azóta folyamatosan bővíti tevékenységeit. Hogy miért érdemes jelentkezni a Gandhiba, azt Ignácz István igazgató mondja el.

Bátonyterenyén is várja a nyolcadikos diákok jelentkezését a Fáy András Iskola, amely többek között érettségit és piacképes szakmákat kínál a jelentkezőknek. Az intézmény fenntartását tavaly szeptemberben vette át Gandhi Gimnázium Közhasznú Nonprofit Kft. azzal a céllal, hogy itt is bevezesse a Pécsen jól bevált Gandhi modellt.

Mi tartjuk a hagyományokat – mondja Balogh László, aki építőipari munkája mellett évek óta a cigány zenei- és tánchagyományok megőrzéséért dolgozik a Tolna megyei Bátán. Most azonban nem emiatt kerestük fel, hanem azért látogattunk el hozzá, hogy családja segítségével néhány jellegzetes bátai beás cigány ételt készítsen el.

Közelebb – Roma magazin – Duna – december 12., hétfő, 6:50

Tovább a műsoroldalra>>>

Videó ajánló

Olvasson tovább