Unser Bildschirm: 20 éves a Hagen-Pécs kettős diploma program

A december 13-i adás tartalmából.
 

20 éves a Hagen-Pécs kettős diploma program
2002-ben kezdődött a hivatalos együttműködés a Pécsi Tudományegyetem Közgazdasági Kara és a Hageni Távegyetem között. A program keretében a pécsi közgazdászhallgatók, akik jól beszélik és értik a német nyelvet, pécsi nappali tagozatos egyetemi tanulmányaik mellett levelező hallgatói a hageni egyetemnek is és a tanulmányok befejeztével mindkét egyetem diplomáját megszerzik.

Vecsési sváb énekek, mondókák, történetek
Frühwirth Mihály a 80-as években, amikor még éltek hiteles adatközlők, magnóra vett egy jelentős német népdal- és szövegkincset vecsési nyelvjárásban. Fazekasné Gombár Mónika,Osikoviczné Csendesi Mária és más lelkes segítők közreműködésével az idén megjelent az értékes anyag könyv és CD formátumban. A készítésről és a tartalomról szól összeállításunk konkrét példák bemutatásával.

A fennállásának 45. évébe lépett Unser Bildschirm archívumának kincseiből : A Szabari trió
A három székelyszabari illetőségű férfi és egy harmonikás alkotta formáció a műsor kezdeti időszakában már létezett. Soha nem jártak zeneiskolába, de kitűnően, nagyon tisztán énekelték a falujukban ismert német népdalokat. Mindhárman távoztak már az élők sorából, emléküket a felvételek őrzik csupán.

Unser Bildschirm – Duna – december 13., kedd, 7:15
Ismétlés aznap, 16.50-től a Duna World-ön!

Tovább a műsoroldalra >>>

Olvasson tovább