Alpok- Duna-Adria - Szüret egykor és ma, a karsztvidéken

A november 3-i adás tartalmából.
 

Néhány hete zajlik már az almaszüret, és Bajorország számos területén igen bőséges lesz az idei termés. Kertjeikben azonban manapság, többnyire csak néhány közismert almafajta fordul elő, holott régen 2300-féle almafajta létezett ezen a vidéken. Többségük feledésbe merült, sok pedig véglegesen el is tűnt. Szerencsére azonban, ma is létezik szándék és akarat megtalálni és megőrizni a régi fajtákat.

Horvátország legnagyobb sportsikere Janica Kostelić síző nevéhez fűződik, aki a 2002-es Salt Lake Cityben megrendezett olimpián 4 érmet szerzett és ezzel bekerült a Guinness Rekordok Könyvébe. Az első horvát olimpiai érem megszerzőjéről azonban igen keveset tudunk. Milan Neralić ugyanis, már az 1900-as párizsi olimpián
bronzérmet nyert.

Trieszttől keletre nyúlik a Rosandra-patak völgye. A közeli kikötő nyersanyagszükséglete miatt a sztyeppés vidéken 250 éve feketefenyőket ültettek, az őshonos
növényzet kárára. Napjainkban több olyan program is fut a térségben, amely az eredeti természeti környezet helyreállítását tűzi ki célul, ebben pedig a legeltetésnek is
szerepet szánnak.

Öt nyelven beszél, Mars-kolonizációs kutatásban vesz részt, és az űrbe készül a szegedi orvos rezidens, Babócs Dóra. Repülő- és űrorvos szeretne lenni, s ehhez minden adódó lehetőséget kihasznál, például az amerikai egészségügyben is szerzett már klinikai tapasztalatot.

Az ősz a szlovén bortermő vidékeken is fontos közösségi eseményt tartogat, amely lezárja a borászok egész éves munkáját. A szüret egykor nagy ünnep volt, hiszen a
családok minden tagja, a falubeliek és a barátok közösen végezték a munkát. A technikai vívmányok megjelenése előtti időkben a szüret ugyan lassabban haladt, de jutott elég idő a népi játékokra és a közös éneklésre is.

Adás: Duna TV – november 3. csütörtök 6:50
Ismétlés: Duna World – november 3. csütörtök 13:25

Tovább a műsoroldalra >>>

Olvasson tovább