Közelebb - Roma magazin: Szolnoki Csanya Zsolt képzőművészeti munkássága

Az október 24-i adás tartalmából.
 

Szolnoki Csanya Zsolt nevét sokáig költőként ismerhettük, az utóbbi években azonban Zsolt inkább a képzőművészetben fejezi ki érzéseit és gondolatait. Festményein gyakran társít egymástól távol álló anyagokat, és tudatosan emel be képeibe a civilizáció peremére sodródott tárgyakat, maradványokat. Mint mondja, számára az alkotás során a szabadság a legfontosabb.

A következő roma költők műveit bemutató sorozatunkban Szolnoki Csanya Zsolt: Az idegen című versét hallhatják Turek Miklós színművész előadásában. A költeményt korábban tévesen, Osztojkán Béla alkotásaként mutattuk be. A hibáért elnézést kérünk.

Aki magyar, velünk tart – az 1956-os forradalom hívószavára cigány férfiak és asszonyok, fiúk és lányok is nagy számban csatlakoztak a harcosokhoz, hogy kiálljanak hazájuk szabadságáért. A visszaemlékezések és a kutatások szerint a romák szinte minden nagyobb felkelőcsoportban jelen voltak. Műsorunk további részében rájuk emlékezünk.

Közelebb – Roma magazin – Duna – október 24., hétfő, 6:50

Tovább a műsoroldalra>>>

Borítókép: pexels

Videó ajánló

Olvasson tovább