Rondó: Budafoki Bornapok

A szeptember 23-i adás tartalmából.
 

OSTÁBLAVERSENY ÓBUDÁN
Aki járt Görögországban vagy Bulgáriában, biztosan látta már a kávézók teraszán, hogy a helyiek elmélyülten játszanak egy táblajátékot. Ez az ostábla vagy görögül tavli, bolgárul tabla, amelyet ezen a jellegzetes táblán játszanak 2×15 koronggal és két dobókockával. Az ókorból eredő játék rokonai világszerte elterjedtek. A törököknél tavla, Izraelben shesh-besh, a franciáknál tric-trac, míg angol nyelvterületen Backgammon néven ismerik. A lényeg ugyanaz, szórakozás és kikapcsolódás. Ezért is invitálta az Óbudai Bolgár és Görög Nemzetiségi Önkormányzat közös játékra az érdeklődőket.

BUDAFOKI BORNAPOK NEMZETISÉGEKKEL
Hamvas Béla szerint „Minden bor társas, és igazi lényét akkor tárja fel, ha közösségben isszák.” Ezért is ünnepelt több nemzetiség közösen szeptember első hétvégéjén a Budafoki Bornapokon.

KÖNYVAJÁNLÓ – RUSZIN HELYESÍRÁS ÉS KIEJTÉS
Káprály Mihály mutatja be nézőinknek a ruszin nyelv sajátosságait, valamint az ezzel kapcsolatos hazai kiadványokat.

NÉPSZÁMLÁLÁS
Idén ismét lesz népszámlálás, amelynek eredménye mindannyiunk életét érintő döntéseket befolyásol. Különösen igaz ez a nemzetiségekre, hiszen a helyi önkormányzatok létrehozása is ettől függ. Az adatgyűjtéssel kapcsolatban pedig mindig felmerülnek kérdések. Ezért is szervezett tájékoztatót a görög parlamenti szószóló és Görög Intézet. A válaszok azonban, minden nemzetiség számára hasznosak lehetnek.

Rondó nemzetiségi magazin – Duna – szeptember 23., péntek, 7:15
Ismétlés 13:50-től a Duna World műsorán!

Tovább a műsoroldalra >>>

Olvasson tovább