„A világot jelentő deszkák rivaldafényénél és tapsviharánál is többet jelent a csend, amikor találkozom Istennel” – így fogalmazott Kubik Anna a Duna vallási kerekasztal-beszélgetésében, a szeptembertől új részekkel jelentkező Agapé című műsorban. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész a siker és a boldogság témakörében vendégeskedett a műsorban, amelyben kifejtette, hívőként fontosnak tartja, hogy mind az élet napos, mind az árnyékos oldalát alázattal tudja megélni. A színjátszás ugyanis olyan hivatás, amelyben katartikus sikerélmények mellett a mellőzöttség és a bukás mélysége is bekövetkezhet.
„42 év után úgy döntöttem, szabadúszásra váltok, mert szeretném jobban megélni a jelenem. Egyik munka jött a másik után, és közben nem éltem. Jött-ment körülöttem minden, és nem vettem észre, hogy közben változnak az évszakok és milyen csodálatos a természet. Mennyi öröm, amikor van idő felfedezni az élet szépségét, a csodát, amit a Jóisten teremtett” – tette hozzá a színművész, aki munkája mellett hitéleti tevékenységgel is foglalkozik. Tavaly az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus egyik hivatalos hírnöke volt, és idén is több jótékonysági akcióhoz csatlakozott. A karitatív, önkéntes munkát másoknak is ajánlja, mert hisz a „jót tenni és jól lenni” összefüggésében.
A teljes beszélgetés újranézhető a Médiaklikken, ahol 60 napig elérhetők az Agapé korábbi adásai is.
Agapé – fontos kérdések, keresztény nézőpontból, szerda esténként 21:55-kor a Dunán!
A közmédia vallással kapcsolatos tartalmai elérhetők a Bizony, Isten! YouTube-csatornán!
A belépéssel kijelenti, hogy elolvasta és elfogadta az Adatkezelési nyilatkozatot.