Család-barát

Peter Šrámek koncertjein a közönség már a Lady „N”-t is hallani akarja

Nagy sikert aratott a Csináljuk a fesztivált! színpadán Peter Šrámek, az ő előadásában lett az évszázad magyar slágere a Lady „N”. Nemcsak a dal eredeti előadója, Korda György tetszését nyerte el produkciója, hanem a közönségét is, amit jól mutat, hogy az énekesnek máris be kellett vennie repertoárjába a koncertjein.
 

Május közepén zárult a Duna tízhetes grandiózus showműsora, a Csináljuk a fesztivált!, amelyben 100 év 60 legjobb slágerét mutatták be sosem látott produkciókban Magyarország sztárelőadói. Az évszázad elsőszámú slágere a közönség és a zsűri pontszámai alapján egyértelműen a Solymos Antal szövegíró, és Schöck Ottó zeneszerző által megalkotott, Korda György előadásában ismertté vált Lady „N” lett. A Csináljuk a fesztivált! 2022-es győztes sztárelőadója így Peter Šrámek lett, aki a Duna Család-barát című műsorának vendégeként beszélt arról, máris milyen nagy hatással van e siker fellépéseire.

„Korábban a koncertjeimen nem énekeltem ezt a dalt, most viszont már mindenhol szeretné hallani a közönség. Én ennek boldogan eleget teszek, nemcsak ők, hanem én is imádom” – mondta a műsorban az énekes. Hozzátette: nem gondolkodik azon, hogy utánozza Korda Györgyöt, úgy adja elő a Lady „N”-t, ahogy a szíve diktálja. A legnagyobb dicsértet egyébként éppen Korda Györgytől kapta, aki azt mondta, jobban énekli a dalt mint az eredeti előadó.

A Család-barát adása, amelyben Peter Šrámek mozgalmas nyaráról is beszél, az alábbi linken újranézhető.

https://mediaklikk.hu/video/csalad-barat-2022-06-07-i-adas/

Család-barát – hétköznap 10:25-től a Duna műsorán!

További olvasnivalók