Ecranul nostru: Méhkerék Hagyományaiért és Kultúrájáért Egyesület

A május 18-i adás tartalmából.
 

Május 7-én kétszeresen is ünnepelt a Méhkerék Hagyományaiért és Kultúrájáért Egyesület. Egy alig több, mint kétezer lelket számláló faluban, mint amilyen Méhkerék is, ritkán fordul elő, hogy egy kulturális esemény ilyen nagyszámú közönséget vonzzon. A rendezvényt szervező egyesület öt évvel ezelőtt alakult, először azzal a szándékkal, hogy összefogja az elmúlt generációk egykori néptáncosait, akik országos hírnevet szereztek a településnek. A Méhkerék Hagyományaiért és Kultúrájáért Egyesület azonban idővel egyre több dologra vállalkozott. Az egykori táncosok újra együttest alkottak, felújítottak egy régi házat a település központjában, most pedig kettős ünnepre gyűlt össze a sokadalom. Egy új rendezvénypajta avatójára és a legnagyobb hírű méhkeréki néptáncos, Nyisztor György születésének 100. évfordulójára készültek.

Megszólalók:
Berényi György
Méhkerék Hagyományaiért és Kultúrájáért Egyesület
Kovács János
elnök, Méhkerék Hagyományaiért és Kultúrájáért Egyesület
Kozma György
elnök, MROÖ
Dr. Erdei Zoltán
ügyvéd
Martyinné Orosz Marianna
tanár, Gyula
Sebő Ferenc
népzenekutató

Ecranul nostru – Duna Televízió – május 18., szerda – 7:15
Ismétlés aznap, 13:50-től a Duna World-ön!

Tovább a műsoroldalra >>>

Olvasson tovább