A haza minden előtt! - Portréfilm a leköszönő köztársasági elnökről a Dunán

Dokumentumfilmben mutatja be Magyarország leköszönő köztársasági elnökének két cikluson át tartó tevékenységét a közmédia. Az Áder János államfői munkájáról szóló alkotás tíz év kezdeményezéseit és eredményeit összegzi.
 

Áder János tíz éves köztársasági elnöki munkáját foglalja össze a Duna kétrészes dokumentumfilmje: A haza minden előtt! című, exkluzív interjúra épülő film első, május 8-án 20:25-től látható része, az Alaptörvényben megfogalmazott államfői feladatok alapján végzett tevékenységét járja körül. A május 9-én 20:30-kor kezdődő második rész a környezeti fenntarthatóságért tett lépéseit, és azok eredményeit tárja a néző elé.
Áder János államfői munkája során miközben törekedett ráirányítani a figyelmet a globális, valamennyiünk jelenét és jövőjét meghatározó problémákra és az azokra adandó sürgető válaszokra, fontosnak tartotta a hagyományok tiszteletének hangsúlyozását. A dokumentumfilm bemutatja a nemzeti egység érdekében kifejtett tevékenységét, így például a moldvai csángó közösségnél tett történelmi látogatását, amellyel kifejezte, hogy ők is fontosak az anyaország számára. A köztársasági elnök hivatali ideje alatt a protokolláris rendezvények mellet mindig időt és figyelmet fordított arra, hogy megismerje és elismerje a teljesítményt, a hivatás gyakorlásának számító erőfeszítéseket: vendégül látta például a szakmák Európa-bajnoksága valamennyi magyar versenyzőjét, az Afganisztánban állomásozó magyar kontingenst pedig saját készítésű halászlével lepte meg.
Áder János meggyőződését és elhivatottságát bizonyítja, hogy számos társadalmi ügy mellé állt az elmúlt tíz év alatt. A koronavírus-járvány miatt árván és félárván maradt gyermekek megsegítésére feleségével létrehozta a Regőczi Alapítványt, ugyanakkor a tevékenységében hangsúlyos szerepet betöltő környezeti fenntarthatóság érdekében a Kék Bolygó Alapítványt. A leköszönő köztársasági elnök szerepvállalásának köszönhetően Magyarország három alkalommal adott otthont a Víz Világtalálkozónak, mindeközben Áder János rendszeresen felszólalt a világ legnagyobb nemzetközi fórumain, globális szemléletváltást sürgetve a fenntarthatóság érdekében.

A haza minden előtt! – portréfilm a leköszönő köztársasági elnökről május 8-án és 9-én a Dunán!

Olvasson tovább