Unser Bildschirm: A víz világnapja

A március 22-i adás tartalmából.
 

Regionális német nemzetiségi központ létesül Bátaszéken
A Bátaszéki Német Nemzetiségi Önkormányzat és az ottani Német Egyesület a tavalyi évben a város önkormányzatától kapott egy házat, amelyből regionális német központot szeretnének létesíteni. Az átvétel után készített felvételekből és interjúkból rövid összeállítás készül (2021. május).

A bátaszéki „Német Ház” felújításának első üteme lezárult, a felújított épületrészt ünnepélyesen felavatták
Kormányzati támogatásból és önerőből, valamint jelentős társadalmi munkából az összesen kb. 500 négyzetméterből az elmúlt 7-8 hónap alatt mintegy 170 négyzetméternyi épület megújult és átadásra került. Beszámoló az eseményről és a hátterében álló közösségi összefogásról.

A víz világnapja
A legenda szerint a német telepesek mindig olyan helyet kerestek, oda telepedtek le szívesen, ahol a „4W”, azaz Weide,Wasser,Wald und Weinberg – legelő,víz,erdő, szőlőhegy fellelhető volt. A víz fontosságáról számos német népdal is megemlékezik, például a középkori Nürnbergi kódexben is szereplő ének a víz és a bor perlekedéséről. Magyarországi német népdalkörök repertoárjában is szerepelnek vízről, forrásokról,folyókról szóló énekek. Véménd sváb község egyik völgyében, több bővizű forrás találkozásában a svábok már a 19. században létrehozták az „öt vályú” itatót. A vályúk kezdetben fából voltak, aztán cementből, aztán a téeszesítés után már senki nem járt az öt vályúhoz itatni. Az itató és a környéke is tönkre ment. A véméndi települési és a helyi német önkormányzat tavaly óta folyamatosan újítja a falunak ezt a területét, hogy a víz és az ősök előtt tisztelegjen.

Unser Bildschirm – Duna – március 22., kedd, 7:15
Ismétlés aznap, 13.45-től a Duna World-ön!

Szerkesztő-műsorvezető: Gerner Éva

Tovább a műsoroldalra >>>

Borítókép: Pexels

Olvasson tovább