Kamaszként pap szeretett volna lenni Kovács András Péter

Kevésbé ismert oldalát mutatta meg Kovács András Péter, KAP a Duna Katolikus krónika című műsorában. A legutóbbi adásban a közkedvelt humorista hitének gyökereiről, Istennel való kapcsolatáról és kamaszkori útkereséséről is vallott, és kiderült, korábban papi hivatáson is komolyan elgondolkodott.

Kisgyerekként még kukás, majd űrhajós lett volna szívesen, de 16 éves korában, a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium diákjaként már teológiai pályán gondolkodott a népszerű humorista, Kovács András Péter. Az élet azonban más forgatókönyvet írt: az emberek lelkét nem a szentírás tanításaival, hanem a nevetés erejével gyógyítja, ebben pedig ugyanúgy Isten segíti őt – hangsúlyozta a Duna vallási műsorában, a Katolikus krónikában a Karinthy-gyűrűs humorista. 

„Volt egy nagyon komoly időszak, úgy egy-másfél év, amikor erősen gondolkodtam a papi hivatáson. Vonzott a kiszámíthatóság, a biztonság, amit jelent. Kevés olyan munka van, amit ennyire elhivatottan, átszellemülten lehet elvégezni, nekem ez volt benne a legszimpatikusabb. Közben nőttem, tapasztaltam és alakultam, majd rájöttem, hogy ebbe a szigorú rendszerbe a sok kérdésemmel és kételyemmel nem biztos, hogy beleillenék” – emlékezett vissza pályaválasztására Kovács András Péter, akinek magánéletében a mai napig fontos szerepet tölt be a vallás és a hit. Szerinte a hitnek és a humornak „közös nevezője” is van, hiszen mindkettő akkor jöhet létre, ha az ember nyitott és objektív.

Hozzátette, van egy mondás, ami jól példázza saját szakmai hozzáállását, miszerint a komédia alapja a tragédia plusz az idő. A humoristák kellő idő elteltével segíthetnek feloldani az egyéni és a kollektív traumákat, ezért úgy véli, megfelelő érzékenységgel szinte bármiből viccet lehet csinálni. A Katolikus krónika idézett adása elérhető a MédiaKlikken, ahol a korábbi adások is újranézhetők 60 napig.

Katolikus krónika – pillanatképek a világról, katolikus szemmel, minden vasárnap délelőtt 10 órától a Dunán! 

További vallási témájú, videós tartalmak elérhetők a közmédia Bizony, Isten! YouTube-csatornáján!

Videó ajánló

Olvasson tovább