Közelebb - Roma magazin: 50 éves korában, tragikus hirtelenséggel elhunyt Setét Jenő

A január 31-i adás tartalmából.
 

50 éves korában, tragikus hirtelenséggel elhunyt Setét Jenő, a roma közélet ismert alakja. A polgárjogi aktivistát fiatal kora óta foglalkoztatta a társadalmi igazságtalanságok elleni küzdelem. Különböző civil szervezetek munkatársaként és magánemberként egyaránt fontosnak tartotta, hogy szót emeljen a kirekesztés, a hátrányos megkülönböztetés ellen. Igazságérzete, felkészültsége, tiszta gondolkodása sokak számára utat mutatott a közélet útvesztőiben. Tragikus halála pótolhatatlan veszteség az egész ország számára. Műsorunk elején rá emlékezünk.

Rigó József már gyermekkorában úgy érezte, hogy a művészet eszközeivel el akar mondani, közölni szeretne valamit. Az irodalom és az olvasás szeretete nyomán végül a költészetben találta meg mindazt, amit keresett. A cigány zenész családból származó költő ma már három kötettel is büszkélkedhet, és mint mondja, a versírás ma is elemi igénye.

Farkas Zsolt családjában szinte mindenki ismerte a hagyományos cigány táncokat és dallamokat. A Khamoro Budapest Band vezetőjét így már gyermekkorában körülvette a cigány folklór különleges világa, amelynek megőrzését feladatául választotta. Több évtizedes kulturális tevékenységét tavaly decemberben Nemzetiségekért Díjjal ismerték el.

Közelebb – Roma magazin – Duna – január 31., hétfő, 6:50

Tovább a műsoroldalra>>>

Borítókép: Unsplash

Videó ajánló

Olvasson tovább