Bár késve, de teljesült Rózsa György egyik legnagyobb álma - otthonában is a szórakoztatás mestere

Nagyon régen várta már, hogy unokája legyen, így nem véletlen, hogy minden bolondozásban benne van Ádám kedvéért Rózsa György. A televíziós az Almáriumban beszélt új nagypapa szerepével kapcsolatos félelmeiről, de a nézők láthatták is tündéri unokáját.
 

„A nagypapaság másfajta lét, mint az apaság. Igaz a lányommal is sokat bolondoztam, de apaként komolyabb az ember. Az unokám úgy kezel, mint házi szórakoztató mestert, de ezt egyáltalán nem bánom” – árulta el Rózsa György a Duna Televízió műsorában. Régóta szeretett volna unokát, és úgy gondolja, kicsit később jött, mint ideális lett volna. „Koromnál fogva úgy érzem, azt már nem tudom majd megtenni vele, amit az én apám az unokájával. Nem tudok majd vele például annyit focizni” – vallotta be a legendás műsorvezető, aki ugyanakkor azt is tudja, hogy az ő édesapjának is gyógyírt jelentett minden fájdalmára a kisunoka érkezése.

Az Almárium beszélgetése során a nézők láthatták is Rózsa Györgyöt lányával és unokájával játszani. A családi pillanatok mellett televíziós szerepe is szóba került, kiderült, miért fehér öltönyben és fekete ingben vezette anno a Kapcsoltam című műsort, amely a hazai televíziózás egyik leghosszabb ideig futó vetélkedője volt.

A beszélgetés IDE kattintva nézhető újra.

Almárium – minden hétköznap 14.20-tól a Duna Televízió műsorán.

Videó ajánló

Olvasson tovább