Dolhai Attila II. János Pál pápa tanítását követve beszélt hitéről

Családon belül a hit és annak megélése egész életében természetes volt, ám nagyközönség elé csak nemrég, a hazánkban rendezett 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus hírnökeként állt ki és szólt II. János Pál pápa nyomán a szeretet fontosságáról Dolhai Attila. Hitéről a Duna Televízió Katolikus krónika című műsorában is beszélt a Jászai Mari-díjas színművész, musicalénekes.

Mindenkiben van lázadás, főleg egy bizonyos életszakaszban. Én is lázadtam fiatal felnőtt koromban, volt, hogy szüleimmel is szembe mentem, de a vallásommal nem” – mondta a Katolikus krónikában Dolhai Attila, aki az eucharisztikus kongresszus hírnökeként a nagyközönség előtt is beszélt hitéről, mely gyerekkora óta része életének. Azt azonban nem tudta, hogy miként szóljon az emberekhez ebben az új szerepében, mígnem eszébe jutott II. János Pál pápa, aki a szeretetről beszélt.

„Ha a szeretetről, az Istenről beszélünk, akkor arról beszélünk, hogy Isten mennyi mindenben segíthet, okozhat örömet, adhat erőt. Ilyen formán segítséget nyújtunk az embereknek, a segítséget pedig nem szokták visszautasítani és nem bántanak azért, ha szeretettel fordul az ember a másik felé akármilyen vallású, hitű is. Ezért volt fő irány, hogy mindig arról beszéljek nekem hol segített a szeretet” – vallotta be Dolhai Attila, akinek kongresszusi szerepléséről, vallásáról az esemény után a kollégáival is módja nyílt beszélgetni. „Nagyszerű dolog, hogy egy ilyen esemény kapcsán nemcsak a nagyvilág előtt nyílhat meg hitéről az ember, hanem tud beszélni erről közvetlen mellette élő emberekkel is. Ez lehet az útja annak, hogy még többen a szeretetben, azaz a Jóistenben higgyünk” – tette hozzá.

A Katolikus krónika teljes adása, amelyben Dolhai Attila beszél hitéről IDE kattintva nézhető újra.

 

A Katolikus krónika minden vasárnap délelőtt várja a Duna Televízió nézőit!

A közmédia vallási tartalmai a Bizony, Isten! Youtube-csatornán is megtalálhatók.

Videó ajánló

Olvasson tovább